Életterületek elemzése 9.h. - felsőfokú tanulás, külföld / Benedict Cumberbatch

Most már, hogy idáig eljutottunk, remélem, azért kirajzolódik egyfajta séma, hogy hogyan is állunk egy ház elemzéséhez, de ha mégsem, akkor elismételném. Az hogy milyen sorrendben nézzük ezeket a pontokat, az teljesen tőlünk függ, csak érdemes rajtuk végig szaladni, és akkor biztos nem hagyunk ki semmit, ami házhoz tartozik.

Egyrészt nézzük meg, hogy a házban van-e bolygó, az hogy áll esszenciális méltóság szerint és akcidentális méltóság szerint, azaz rang és erő szerint. Megnézzük a ház urát ugyanígy, és akkor ebből látjuk, hogy mennyire sikeresen működik ez az életterület. Ez az első lépés, eddig eljutottunk.




De hogyan kapcsolódik ez a képletbe? Ezeket a pontokat lehet megnézni, a sorrend tetszés szerint felcserélhető. Megnézzük, hogy a ház ura, melyik másik házban van. Ha saját magában, akkor rendben, akkor ugyanarra a házra vonatkozik, ha pedig másik házban, akkor az azt jelenti, hogy ennek a háznak, az adott ház energiáit átviszi abba a másik házba. Odamutat a nyíl, úgymond oda akarja invesztálni ennek az életterületnek a dolgait. Ezt majd mindjárt nézzük a példán.


Következő szempont az lehet, hogy ennek a háznak az ura, vagy az a bolygó, ami benne van a házban, milyen más házakat ural még. Itt most az uralásról van szó, mert ha a hét ősbolygót vesszük, azért nagyon sokszor előfordulhat, hogy egy bolygó bizony kettő vagy három házat is uralhat, és így összekapcsolja őket. Ezeket az összekapcsolódásokat érdemes megnézni, mert ezeknek az életterületeknek közük van egymáshoz.

A következő lehet, hogy szabad akaratos-e az a ház, vagy determinált, hogy mennyire a szülöttön múlik, hogy azzal az életterülettel mit kezd, vagy pedig az egy meghatározott számára, és úgyse tud beleszólni.

Aztán lehet azt is nézni, hogy az Ascendens ura szereti-e azt a területet, annak a területnek a jelölőjét, ezt a recepcióknál tanultuk, hogy szereti, vagy közömbös, mennyire fontos neki ez az életterület. Ezt meg lehet nézni esetleg a Nappal és a Holddal is, hogy lelkileg vagy inkább racionálisan fontos neki ez a terület, vagy egyáltalán nem fontos, vagy utálja – ez sem mindegy.

Attól független ez, hogy most az sikeres, vagy nem sikeres életterület, de ha a szülött utálja azt a területet valamiért, akkor nehezen tudjuk lenyomni a torkán, hogy mégiscsak azt csináld. Erről már volt szó, hogy ha valaki matekzseni, de esetleg emellett még jól hegedül is, de ő a matekot szereti, a zenét meg utálja, akkor nem fogod lenyomni a torkán azt, hogy ő hegedűművész legyen.

Ha mindez megvan, akkor a fényszögeket is mindenképpen érdemes megnézni persze, ezt van mikor közben is akár. Egyrészt, hogy van-e valami sújtottság ezekre a bolygókra, hogyan tudják magukat kifejezni, mennyire tudják magukat kifejezni, mennyire tudják megvalósítani magukat, ezen azt értem. Illetve itt már jöhetnek akkor a lelki vonatkozások is, hogy esetleg egy-egy bolygóállás milyen lelki dolgokat hoz be.


Most akkor ezt nézzük meg, folytatván Benedict Cumberbatch képletén, akit sokan ismerünk a BBC Sherlock sorozatából. Nézzük meg az ő 9. házát, mert ott tartunk.





Menjünk végig nagyjából az előbbi lépéseken. Ő egy Rák Napú színész. Rák, Oroszlán, nagyon sok ilyen színészünk van (figyeljétek csak meg!). Mérleg Ascendense van a megadott adatok alapján, az Ascendensén pedig ott a Plútó. Ez azért egy elég összetett személyiség, de most nem az Ascendenst elemezzük. Nézzük meg a 9. házát, ami a felsőfokú tanulmányok, külföldi utazások, vallás, hit, minden ilyesmivel van összefüggésben. Neki az Ikrekben van a 9. háza, és üres, így a Merkúrt kell megnéznünk, mint a ház urát.





Nézzük meg a Merkúrnak itt a táblázatban van-e valamilyen méltósága, se uralmi, sem egzaltációs, se triplicitása, se terminus, se arculat, de még romlása sincs. Ez egy abszolút peregrin bolygó. Mit csinálunk amikor peregrin egy bolygó? Megnézzük az urát, az az Oroszlánban álló Merkúrnak.
Megnézzük az urát, hogy ez javít, vagy ront-e rajta. Az Oroszlán ura a Nap a Rákban áll, a Rák 27°-án, kerekítve, ott van-e valami méltósága, de se uralom, se egzaltáció, se triplicitás, se terminus, se arculat, romlás sincs, az is peregrin, nem javít a Merkúron. Azt látjuk, hogy ez nem egy különösen kiemelkedő terület az ő életében, ami azt is elárulja nekünk, hogy nem ezen a területen fog ő érvényesülni az életben. Biztosan nem egy egyetemi tanár lesz, nem valószínű, hogy jogász vagy ügyvéd lenne, de még az sem, hogy külföldi érdekeltségű dolgai lennének.
Amit tudni lehet róla, hogy, miután elvégezte az iskoláit, az alap és középfokot, ezután 1 évig angolt oktatott, egy Tibeti kolostorban. Az 1 év letelte után Manchesteri egyetemen tanult drámát, majd a londoni Akadémián a (London Academy Music and Dramatic Art) folytatta színészi tanulmányait. Amit tudni lehet róla, amit látunk, a következő pont, hogy a ház ura merre felé mutat, melyik másik házban van. Neki a 10. házban van a Merkúrja, ez nem véletlen, mert már a második középiskolájában, ami egy művészeti iskola volt, elindult a színjátszás útján.
És az akkori drámatanárnője így is jellemezte, hogy ő a legjobb iskolás színész, iskolás gyerekként, aki valaha látott. Az első szerepe pedig Shakespeare-nek a Szentivánéji álom című darabjában Titánia volt, mint tündérkirálynő, ami elég érdekes debütálás. Egy elég extrém szerepben, de feltűnt, és utána önkéntesként ment Tibetbe tanítani, amit mondtam, és utána járt a dráma iskolákba, és jó eredménnyel végzett. Mármint hogy, nagyon jó, MA-val végzett.
Ez mind rendben, de mondhatnánk, hogy mindez hol látszik ebben a 9. házban, hogy ő ilyen? Itt azt érdemes megérteni, hogy ez mind szép meg jó, ezek az eredmények, de ezek neki mind egy irányba mutattak, a 10. ház felé. Nem az volt a lényeg, hogy ő most kiváló eredménnyel végezze el a főiskolát, vagy az egyetemet, vagy elmenjen külföldre, hanem mindegyik arra mutatott, hogy lesz ő majd ebből színész.



1976-ban született, és 2000-ben kezdett el úgy igazán színészkedni, 24 évesen, ha jól számolom. mindvégig erre készült, fogalmazzunk így. Ebből látszik, hogy, hogy ez a Merkúr ugyan peregrin, de azért, mert itt nem ez a legfontosabb terület az életében. Itt nem azt mondanánk, hogy föltétlenül végezzen el még három iskolát, mert akkor professzor lesz vagy ilyesmi, hanem neki ez az egész arra kellett, hogy felkészüljön, hiszen klasszikus színészi tanulmányokat folytatott. És ezt mind a 10. házban kamatoztassa. Egyébként, miután nem áll annyira kiemelkedően ez a ház, elgondolkozhatunk a „mi lett volna, ha” kérdésen, mivel ő egy elég konzervatív angol családba született, ez valamilyen szinten természetes volt, hogy végig járja ezeket a lépcsőfokokat, de ha nem egy ilyen indíttatásból kerül a színészi pályára, szerintem valószínűleg akkor is érvényesült volna. Itt nem az számított, hogy mennyit tanult. Kivéve talán a hangját, amit nagyon dicsérnek. Azt nagyon sokoldalúan tudja használni, amit bizonyít is rendszeresen szinkron szerepekben. Hallhattuk a Hobbitban mint a sárkányt, a Madagaszkár pingvinjei c. rajzfilmben stb. Megnéztük, hogy önmagában nem olyan kiemelkedő ez a terület, megnéztük, hogy a 10. házba viszi a ház összes energiáját, az egész arra szolgál, hogy ő majd színész legyen.
Nézzük meg, hogy szabad akaratos-e? Az Ikrek egy pozitív jegy az szabad akaratos, az Oroszlán, az ahol a Merkúr van szintén szabad akaratos, az is egy pozitív jegy. Azt mondanánk, hogy ez a terület teljesen szabad akaratos neki, ha determinált lett volna, akkor azt mondtam volna, hogy így is úgy is végig kellett volna járnia ezeket az iskolákat. A szabad akaratosnál viszont, főleg ha mind a két jelölő, maga a ház jegye is szabad akaratos, meg az ura is, akkor bizony el lehet azon gondolkodni, hogy lehet, ha nem járja végig az iskolákat, akkor is ugyanitt tart, más úton. Nálunk is vannak magán színitanodák, vagy ilyesmi, más iskolákat is választhatott volna, itt erről van szó. Nem volt megkötve a keze ilyen szinten. Ha akarja, akár máshova is mehetett volna. Ez eléggé rajta állt, hogy hol tanul.
Akarta-e ő ezt? Mármint ezeket az iskolákat? Nézzük meg a Vénuszt, ami az Ascendens ura. Ez a Vénusz igazából a Merkúrnak semmilyen méltóságán, vagyis területén nem áll, annyira nem volt oda ezekért az iskolákért. Erre mondtam, hogy akár e nélkül is lehetett volna belőle színész. Van ez így, amikor végül is választhatunk, és rajtunk áll, hogy mit csinálunk. Ő a tanulásért és ezekért a felsőfokú tanulmányokért annyira nem volt oda. Még a középiskolát jobban élvezte egy fokkal, ami a 3. ház, a Jupiter, de a főiskolát valószínűleg becsületből elvégezte, hogy legyen végzettsége. Hiszen egy konzervatív brit család képzeljünk el. Nem véletlen, hogy a legtöbb angol színész becsületesen végigjárja ott az iskoláit (l. Orlando Bloom, Colin Firth, Sir Ian McKellen, stb.), nem úgy, mint Amerikában, hogy bekerülök az utcáról, vagy egy modellválogatásról, vagy csak egyszerűen elszánt vagyok, és akár Texas mezőiről is belovagolok a filmstúdiókba.



Most nézzük meg, hogy a Merkúr kap-e valamilyen fényszöget. A Holddal kvadrátban áll, de ez egy mundán kvadrát, ez az, amikor úgy állna egzaktan kvadrátban, ha a Hold a Bika elején lenne, mert látjuk, hogy a Merkúr az Oroszlán elején van, akkor lenne ez a kvadrát tényleg kvadrát, de a Hold egy kicsit visszább áll, még a Kosban, de az orbisza megvan a bolygóknak, azért jelöli az ábra, ezt hívjuk mundán fényszögnek. Mert az Bika és az Oroszlán között volna 4 jegy, pontosabban a Bikától 3 jegy, az Ikrek, Rák és az Oroszlán, ez kvadrát lenne, az is, de miután visszacsúszik a Hold a Kosban, ezért gyengül ez a kvadrát, esetleg át is színeződhet egy kicsit. Nem lesz annyira erős, de azért mindenképpen kicsit a kommunikációjával például lehet probléma ezzel a Hold-Merkúrral. Illetve azért a tanulmányaiban is a lelki dolgok játszhattak szerepet, akadályozhatták.
Amennyiben pedig itt életterületeket nézünk, akkor a Hold az a 10. ház, a Merkúr meg a 9. ház ura, és olyan, mintha a Merkúr meg a Hold akadályozná egymást. Amit nem így olvastunk, de végül is elég későn futott be. Olyan 24 éves kora körül el kezdett játszani, nem is rossz filmekben, meg színházban, de igazából a világhír az csak kb. 34 évesen kezdte fölkapni a Sherlock-sorozattal, vagy jó 10 évvel később. Most 39 év körül van, és mostanában ment le ez a Sherlock sorozat. vagyis egy jó bő 10-13 évig őt igazából senki nem ismerte. Lehet, hogyha nem végez ennyi iskolát, hamarabb bekövetkezett volna a siker és az elismerés? Ez ilyenkor elgondolkoztató egy ilyen képletben.

Látjuk, hogy gyengébb ez a kvadrát, de látjuk, hogy egymást akadályozzák, lehet, hogyha nem az iskoláira fordítja az időt, hanem már színészkedik előbb, akkor esetleg lehet, hogy hamarabb ér el sikert is. Nem tudjuk, de benne van a pakliban. Ezt a Merkúrt a Nap már nem sújtja, erre vigyázzunk, mert már eléggé másik jegyben van, de a Szaturnusz azért közel áll hozzá. És a Merkúrt még nem néztük meg, hogy a 9. és a 12. házat köti össze, itt a külföld valamilyen szinten tényleg benne van, a tengeren túl is, eléggé messze elment ennek a BBC-s Sherlock sorozatnak a híre egyrészt, másrészt azt is mondtam az előbb, hogy önkéntesként egy évet Tibetben volt. Ez eléggé a világ vége lehetett számára. Ez is a 9. és a 12. ház kapcsolatát jelzi.


Nézzük meg, hogy mi az, ami őt sújtja, mert a Merkúr nem áll a Szaturnusznak csak egy arculatában, meg egy száműzetésének a helyén. Ami azt jelenti, hogy nem tud védekezni a Szaturnusz ellen. Ez pedig a család, és a szerelem vagy a gyerekek. A 4. és az 5. ház, igen, erre mondtam, hogy bizony a család eléggé nyomhatta, most lehet, hogy nem a színészet ellen, nem feltétlenül, hanem inkább az, hogy márpedig azokat az iskolákat el kell végezni, mert nekik diploma kell. Ezt nem tudhatjuk, mert nem ismerjük annyira a családot, de elég, ha beleolvastok az angol nyelvű önéletrajzba, akkor kiderül, hogy egy eléggé neves brit családból származik.



A nagypapája Henry Carlton Cumberbatch tengeralattjáró tiszt volt, mind a két világháborúban, és prominens figurája volt a londoni elit társaságnak. Az ükapja, a nagyapjának az apja pedig Henry Arnold Cumberbatch, aki tanácsosa volt Viktória királynőnek még anno, Törökországban és Libanonban. Így egy eléggé neves angol családból származik. Neves gyökerekkel rendelkezik, ez azért eléggé tudja nyomni az embert. Elvárásokat támaszt irányába. 


Ha pedig lelkileg is akarjuk értelmezni, akkor ott azt látjuk, hogy ez a Szaturnusz ott ugyanúgy lenyomja azt a Merkúrt, egyfajta nehézségeket okoz, akár a tanulásban is látjuk, hogy a születési uralkodót is a Vénuszt, valószínű, hogy egy kisebbrendűségi érzés vagy depresszió, vagy valami ilyesmi erőteljesen jelen van az ő személyiségében általában is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése