KINAI ASZTRÓ - Yin Fa Nyúl hónapja

A kínaiak szerint ez a hónap (márc.5 - ápr.4.) a Nyúl hónapja, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Kutya, Kecske, Disznó évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Kakas szülötteknek (egészségügyi problémákat hozhat, főleg hát és nyakfájást, így fokozottan vigyázni kell az egészségükre!).

Nyúl éve - Nyúl hónapja : Jupiter nagyherceg konstelláció

Jupiter Nagyherceg konstellációjáról akkor beszélhetünk, amikor radix képletünk egy (vagy akár több) Földi Ága (azaz a képletünkben található bármelyik állatszimbólum) egy-egy tranzit alkalmával megjelenik és ezzel aktiválódik. Tulajdonképpen az állás alatt az állatszimbólumok 12-es periódusonkénti ismétlődő ciklusát értjük.

Jelentése

Jupiter Nagyherceg egyfajta ajándékot mutat, ezen időszakok olyan eseményeket hoznak, melyek fejlődésünk szempontjából jelentőségteljesek, és pozitív végkimenetelre számíthatunk.

Fontos kiemelni, hogy bár Jupiter Nagyherceg megjelenésével az események mögötti “ajándék” jelleg minden esetben megjelenik, azonban a konstelláció pozitív jelentése NEM ZÁRJA KI egyéb más, nehezebb konstellációk alacsony szintű megélését. Éppen emiatt sokszor elsiklunk felette, nem vagyunk rá tudatosak, mert el vagyunk foglalva a horoszkópban zajló egyéb más aktív állásokkal. Emellett Jupiter Nagyherceg a fenti jelentéstartalmán kívül úgyszintén kerülhet különböző más konstellációkba is radixunk egyéb oszlopaival. 

Egyetlen esetben nem kapcsol be a konstelláció pozitív jelentéstartalma. A jupiteri tanításokhoz az asztrológia terminusában szorosan hozzátartozik a törvény, erkölcs, tisztesség, becsület, és az Univerzum szabályainak való megfelelés. Ha az, amit szeretnénk, ellenkezik valamilyen morális szabállyal, vagy szemben áll az Univerzum törvényeivel, Jupiter Nagyherceg ajándéka elmarad.

Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap: Kínai Horoszkóp Kalkulátor


Kire hogy hat a Nyúl hónapja?

Ha az alábbi állatok megtalálhatóak a képletedben:


Nyúl jegyűek: Jupiter Nagyherceg

Jupiter Nagyherceg konstellációjáról akkor beszélhetünk, amikor radix a képletünkben található bármelyik állatszimbólum egy-egy tranzit alkalmával megjelenik és ezzel aktiválódik.Amikor valamelyik oszlopunk Jupiter Nagyhercegként aktiválódik, akkor életünk adott területén szimbolikusan kigyulladnak a reflektorfények, és színpadra lépve eljátszhatjuk életünk főszerepét, - de legalábbis szerencsés fejlemények várhatók, rövid időn belül.

Patkány jegyűek:  Vágyak Tükre

 A Vágyak Tükre erős vágyódásokat jelez, valamint a másokkal való teljes egység érzésének képességével ruházza fel a képlet tulajdonosát. Azonban amikor túlságosan piedesztálra állítunk valakit (vagy valamit), képzeletben olyan dolgokkal felruházva ami a valóságban nem létezik, esetleg rögeszmésen a boldogságunk kizárólagos forrásának tekintünk személyeket / helyzeteket / tárgyakat, akkor bekapcsol a Tükör kijózanító, és racionalizáló ereje és vágyaink tárgyát egyik percről a másikra “elvághatják” tőlünk, azok beteljesületlenek maradnak.


Tigris / Kecske / Disznó: Fa trigon

Tranzitban az időszak tökéletesen alkalmas önfejlesztésre, tanulásra, valamint új dolgok elsajátítására. A Fa elem által szimbolizált életterületeken ezek lesznek a legnagyobb kiteljesedés időszakai, (ahogyan a fa is koronát növeszt) ill. a faágak szétágazásához hasonlóan megjelenhetnek válaszutak az ember életben.


Sárkány: Fa trigon + Aratás

Tranzitban az időszak tökéletesen alkalmas önfejlesztésre, tanulásra, valamint új dolgok elsajátítására. A Fa elem által szimbolizált életterületeken ezek lesznek a legnagyobb kiteljesedés időszakai, (ahogyan a fa is koronát növeszt) ill. a faágak szétágazásához hasonlóan megjelenhetnek válaszutak az ember életben.

A józan ítélőképesség állása. Minden helyzetben hideg és tárgyilagos fejjel tudunk gondolkodni és döntéseinket maximálisan a tényekre alapozva, érzelmi befolyásolástól, valamint indulatoktól mentesen vagyunk képesek meghozni Negatívan: Ismétlődően megjelenhetnek életünkben a legkülönbözőbb bírósági ügyek és pereskedések. A vélt, vagy valós sérelmeinkért - a körülmények figyelembevétele nélkül - zsigeri reakcióval azonnali igazságszolgáltatást követelünk. A törvény betűjét kérjük számon mindenkin, miközben a törvény szellemén nagyvonalúan átlépünk. Saját igazunkhoz mérlegelés és belátás nélkül ragaszkodunk olyan esetben is, amikor valaki önhibáján kívül keresztezi érdekeinket. Amikor igazságtalannak érzett peres ügyek jelennek meg éltünkben, érdemes végiggondolni,mikor érvényesítettük mi is inkorrekt módon érdekeinket másokkal szemben.



Ló: Leépítés

Ehhez a Leépítéshez az otthonról hozott családi minták, ill. a hozzánk közelálló emberek viselkedése, vagy múltja miatt érzett szégyenérzet köthető. Az állás felemeléséhez szükségessé válik önmagunk függetlenítése mások tetteitől, felelősségétől, vagy viselkedésétől. Fel kell ismernünk, hogy idegenek cselekedetei nem rólunk állítanak ki bizonyítványt. Magas szinten ráébredünk, hogy senki nem is várja el felelősségvállalásunkat, rajtunk kívül álló szituációk és körülmények miatt..


Kakas : Oppozíció

A szerelmi tapasztalatok megszerzésének állása. Tranzitban az oppozíció növeli a személyes vonzerőt, és párkapcsolatok kialakításának, ill. szerelmi kalandok lehetőségét vetíti előre. Ilyen időszakokban karizmatikusabbak és öntörvényűbbek leszünk a megszokottnál, de kommunikatív fellépésünk is sokat fog segíteni céljaink elérésében. Ez az időszak az önállósodásunk egyik fontos állomása, amikor is nem szívesen hagyunk beleszólást az életünkbe, és megvalósítjuk elképzeléseinket, - ha kell titokban - még akkor is, ha ez azzal jár, hogy át kell lépnünk normákat, esetleg meg kell szegnünk másoknak tett ígéreteket


Kutya: Tűz kombináció

 Nagyon jó meggyőző és előadói képesség társul a konstellációhoz, amivel akár nagyobb tömegcsoportokat is képes befolyásolni..


Tigris / Ló / Kutya: Románc Virága

A Románc Virág csillagok tranzitjai alatt ismerkedési lehetőségeink megsokszorozódnak, és akár flörtök, könnyedebb kapcsolatok, vagy szerelmek is érkezhetnek életünkbe. Ha tökéletes időpontot keresünk egy társasági eseményre, fontos rendezvényekhez, randevúhoz, vagy családi összejövetelre, érdemes azt egy  Románc Virág csillag időszakra időzíteni. Mivel könnyebben nyitunk, szívesebben ismerkedünk és közlékenyebbek vagyunk, mint egyébként. 

Tipp: Ha ebben az időszakban használjuk a közösségi médiát, bejegyzéseink várhatóan az átlagosnál sikeresebb lesznek.


Semleges hónap a következő jegyeknek:

Bivaly, Kígyó, Majom


A Yin Fa minőség: A diplomata



Feladata: mások véleményétől függő személyiségének megerősítése után diplomatikus, rugalmas és empatikus vezetővé fejlődni. 

Mit tegyél ebben a hónapban?

Ötletelj, légy kreatív, vállald fel önmagad, lépj a tettek mezejére

Mit ne tegyél?

Ne sérts meg másokat, ne törd le senki ambícióját. Ne akarj több feladatot felvállalni, mint amennyit valóban képes vagy megvalósítani.


A hónap színe: zöld


Ezen hónap energetikája jó a Tűz és Fa elemű embereknek (a születési nap eleme szerint!), korlátozó hatással bír a Viz eleműekre, és rosszat tesz a Föld eleműeknek! A Föld eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Tűz eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is) a Fa eleműeknek pedig sok munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! 

Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap:

Kínai Horoszkóp Kalkulátor


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése