Kérdezd a csillagokat! - Horary, avagy kérdőasztrológia 11.

Na, aztán vannak olyan, ezek már spéci csoportosítások, amiket bizonyos kérdéseknél tudunk használni. 

Vannak az úgynevezett humán jegyek például. Ez konkrétan az Ikrek, a Mérleg, a Vízöntő, a Szűz, ugye ahol az ábrázolásukban, mármint nem a sematikusban, hanem az eredetiben, az ábrázolásukban emberi alak szerepel, logikusan. Illetve nagyon érdekes, mert a Nyilasnak az első fele, tehát ez azt jelenti, hogy a nullától a tizenöt fokig, mert hogy az az emberi fele, mert hát kentaurral ábrázolják a Nyilast, viszont van olyan, amit a hagyomány tartott meg, mintsem a magyarázat – legalábbis én még nem találtam meg – a Baknak a második fele, tehát a tizenöttől a harminc fokig, ezt is humán jegynek veszik. A lényeg az, hogy ezek a jegyek érdeklődnek a társaság, a társadalom iránt. 





De ugye hol használjuk ezt, mikor használjuk, például elveszett dolgoknál, mármint leginkább élőlényeknél. Például elveszett a kutyus, hol van, ha azt látjuk, hogy humán jegyben van a jelölője, akkor lakott területen van például. 




Ennek az ellentéte az állati, vagy animális jegyek, mind, ami ebből kimaradt, ugye a négylábúak, a Kos, Bika, Oroszlán, a Nyilasnak a második fele, tehát a ló teste, illetve a Baknak az első fele - mert a Baknak egy bak felsőteste van meg egy halak farok, nem tudom megmondani, ezt a hagyomány tartja így -, tehát a nullától tizenöt fokig. Ez az állati animális jegyek, meg a vízi állatok is persze, csak azoknak lesz még egy plusz jelentése, tehát a Rák, Skorpió, Halak. 






Na, most ezek pedig az úgynevezett vadont jelölik, tehát a lakatlan területeket, tehát minden ilyen erdős, vagy nem művelt, vagy nem emberek által lakott helyeket. Na, most ugye mikor kaphat ez hangsúlyt? 


Nem csak ilyen elveszett kutyus, cicus, akárminél, nagyon érdekes például legutóbb én kaptam egy ilyen kérdést, 2014 nyarán ha emlékszel, volt Izraelben egy szokásos kis háború és azzal kezdődött, hogy arabok elraboltak három izraeli iskolás fiút. Onnan tudom, hogy egyik tanítványom onnan van. És akkor még senki nem tudta, hogy ebből mi lesz meg hogy lesz, de ő rákérdezett, hogy mi van a fiúkkal, tehát hogy élnek-e, nem élnek, mi van velük. Tehát azért mondom, hogy ilyenekre is rá lehet kérdezni, ami ugye személyesen nem érint, de hát azért nagyon izgatta. És nagyon érdekes volt – tehát erre mondott példaként -, mert hát találgatták, hogy hova vihették őket, és bizony kijött, hogy már nem tudom, hogy milyen jegyben volt, de ilyen állati jegyben volt a jelölőjük. Úgyhogy mondtam neki, hogy biztos, hogy nem városban vannak, valahol valami lakatlan vagy vadonban vannak. Mondjuk az is látszott, hogy hát sajnos nem a legjobb állapotban és tehát, hogy mi lesz a vége. Na, mindegy és aztán megtalálták rá egy bizonyos idővel, és hol voltak? Valahol, Jeruzsálemtől valamennyire, valami hegyvonulatban, tehát a hegyekben találták meg őket, tehát tényleg a vadonban. Sajnos meghaltak, megölték őket. Ennyire meg lehet mondani. Tehát ezt akartam csak ezzel érzékeltetni, hogy mennyire működik. 




-------------

Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése