2017. április 11., kedd

A Költészet Napjára - JÓZSEF ATTILA horoszkópja


Ma van a Költészet Napja és egyben József Attila születésnapja.
József Attila képletét már sokan sokféleképpen pontosították, most az egyik asztrológus kolléga pontosítását veszem alapul.
Asztrológiai csoportban már elemezgettük a képletét, így most az akkori hozzászólásaimból és a mostani meglátásaimból szemezgetek.



Nézzük elöször a képletkontúrt: JA-nál erőteljes a mások felé fordulás igénye (NY-i térfél kiemeltsége) és a visszahúzódás is (É-i térfél). Ezt alátámasztja, hogy nem tombolt benne az életkedv, mivel alig van Levegős és Tűz elemű bolygója. A Föld és Víz-elem uralkodik nála, ami egyébként tényleg kicsit depresszívebbé teszi az alkatot (de nem feltétlenül depresszióssá!). Érzékeny és gyakorlatias - ez az alapkaraktere. Emellett hiányoznak belőle a Változó jegyek, így a rugalmasság, alkalmazkodóképesség, változtatni tudás nem volt jellemző rá. Beleugrott valamibe és benne is ragadt (Kardinális és főleg a Szilárd jegyek túlsúlya).







A Skorpió Ascendens Vizes és Szilárd jegy, vagyis érzelmes (bár ez nem feltétlenül látszik rajta), és strukturált. A Skorpió hagyományos ura a Mars az I.házban, uralomban. Igaz, retrográd. Egy erős, akaratos ember, aki nem rejti véka alá mit akar, bár lehet, hogy nem 100%-ban tudja kivívni magának a dolgokat (retrográd Mars), van hogy néha csökken az ereje.

De akkor is ez egy irtó erős képlet és jellem: 5 uralmi/egzaltált méltóságú bolygó! Hogy lehetett bizonytalan vagy depressziós, labilis, amit mindig hangoztatnak?

Inkább a harciasság, a szépség, szerelem és művészi érzék, az egó és a csillogás, de a a lelkierő és a fegyelem keveréke dominál a jellemében!


Illik rá a Skorpió Marssal: "József Attila magatartása is kiváltja a sokszor jogos kritikát, pártfogóit is gyakran megbántja, nehezen illeszkedik be a környezetébe."


8.h.-as uralomban levő Holddal bár szorongásra hajlamos, de van elég lelki ereje, hogy kihúzza magát belőle. Uránusszal lehet felpörgetettseg, de inkább önfejűség, makacsság, mig a Neptunusszal illúzió vannak, mindig olyanban remenykedik amit nem kaphat meg, emiatt csalódik.

Lehetséges, hogy az a Vénusz már 7.házas (ha akár 1 fokkal is arrébbcsúszik az Asc.)? Az megmagyarázna jobban a szerencsés időszakokat az életében (ami azért szakaszos mert retrográd a Vénusz).
Ezt csak a sorsából kiindulva mondanám...mert azért ugye volt egy csomó szerencsés fordulat az életében, azt két hanyatlóházas jótevő nem tudom, hogyan hozná össze?

Fiatalon pártfogói jóvoltából rövid ideig Bécsben és Párizsban is járt egyetemre. 1935 - 36–ban Baumgartner–díjat kapott, 1000–1000 pengő jutalommal.

1922. decemberében jelent meg első verseskötete 17 évesen.



Thomas Mann-nal

De ez azt is megmagyarázza, miért nem értették meg. A Vénusz mint a 7.h. a "közönség" akinek írt, azok nem szerették annyira, legalábbis nem hosszútávon (elöször még kedveli, de aztán romlásba teszi a Vénusz a Marsot, azaz a költőt), de a vicces az, hogy JA se szerette a közönséget - igazából nem nekik írt, csak saját magának.
A közönség (7.h.) pedig ugyanaz a Vénusz, mint a pártfogók (11.h.). Erőteljes, hatalommal bíró, jóindulatú emberek, akiknél viszont hosszútávon kihúzta a gyufát a viselkedésével, akaratosságával, meg nem alkuvásával.
Ebből is az látszik, nem volt neki semmi különösebb baja, azonkívül, hogy iszonyúan meg tudott sértődni, ha valaki nem rajongta körbe.

Bár így is 7.h.-ra hat a Vénusz mint az ura - elvileg sikeresebb területnek kéne lennie, de igaz, szakaszosan az is....viszont látjuk, hogy a partnerei egy ideig szeretik őt, de aztán nem, lemondanak róla. Ő pedig őszintén szólva nem is igényelte annyira a tartós kapcsolatokat
A rövidtávú lángolások, a szerelem és a szex inkább közelebb álltak hozzá, mint a hagyományos házasság.



Vágó Mártával


Egyébként meg nekem egyre gyanúsabb ez a "szegény, szerencsetlen, beteg költő" kép....ezt valamiért mintha belénk erőltették volna, miközben amit látok a képletben: egy erőteljes, az akkori ízlés szerint elég jóképű férfi, aki saját magával, az alkotással és a szerelemmel van főképp elfoglalva, és aki erőszakosan is kiküzdi ami jár neki szerinte, meg van sértve ha nem ismerik el, szókimondó, kemény stílusú, néha nehezen elviselhető alkat, aki úgy érezhette, mások nem tudják felvenni az ő tempóját, és pont az volt a baja, hogy nem értette mások miért nem bírnak annyit mint ő?!

Mondjuk az igaz, hogy így az önsorsrontás benne lehet az életében (1-12.h.ua.a jegy). Vajon mennyire volt az? Függőségek, tiltott szerelmek (l. Illyés Gyuláné), önkínzás?

Nem mondom, hogy nem voltak nehézségek, szerencsétlenségek az életében, hiszen azért ott az az első házas kártevő Mars (bár uralomban és retrográdan nem tesz annyi kárt amit tehetne).
Dolgozni sem igen dolgozott (kérdés, hogy akart-e egyáltalán?), és tény, hogy a X.h. ura a képletben egy peregrin Merkúr (igaz Jupiter együttállásban, és a jótevővel való együttállás javít a bolygón). A X.h. a sikerek háza is, tehát egy peregrin úrral nem volt egyértelműen kiugró az elismertsége akkoriban, nem volt egy mai szóval "szupersztár". Viszont a Felszálló Holdcsomópont a X.házban ezen is javít, pozitiv energiákkal látja el azt a területet (talán ezért is tudott megélni munka nélkül). Igaz, így pénze általában nem sok volt (2.h.ura egy peregrin, hanyatlóházas Jupiter).






A haláláról szólva pedig: a képlet alapján ránézvést elfogadhatóbb a baleset, mint az öngyilkosság. Egy ilyen szívós, erős, önközpontú ember nem lesz öngyilkos. Sokkal inkább elképzelhetőbb a csak saját magára figyelés, és emiatti baleset...

Persze még rengeteg mindent lehetne írni róla, most csak kiragadtam pár szubjektívebb szempontot. Tanulságképp csak azt hangsúlyoznám: egy írónál, költőnél sose a megírt művekből induljunk ki (hisz az sokszor érző beletekintés a kollektív tudattalanba), inkább hagyatkozzunk a tényleges életeseményekre, hogy reális képet kapjunk - na és persze a kellően pontosított születési képletre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése