Szeptemberi telihold a Kos jegyében (6°)

 

Változó hold, Boros hold, Aratási hold és Éneklő hold néven is ismert. Ez a változás és a jóvátétel holdja. Az év itt ritmust vált, és kapcsolatot teremthetünk a titokzatos belső energiákkal.

TELIHOLDKOR ünnepeld meg, amit eddig learattál. Ez a hold a második aratás és a magérlelés hónapjára esik; használd az energiáját a téged körülvevő bőség és a téli hónapokra félretett készletek megbecsülésére. Örülni fogsz majd nekik, mert a kamrában sorakozó befőttek és lekvárok a nyár izét elevenítik majd fel a téli hónapokban.

A Nap a Mérleg jegyébe lép

 Az elmúlt hónapban sokat dolgoztunk, gondolkodásunk racionálisabb, gyakorlatiasabb volt, mint általában. Ideje hát egy kicsit megpihenni és inkább a kapcsolatainkra irányítani a figyelmünket. 

A Mérleg időszakában már nemcsak a létszükségleteink kielégítése fontos, élvezni is szeretnénk az életet a Vénusz uralma alatt. Ebben a levegős jegyben könnyebben kötünk barátságokat, vágyunk a társaságra, szerelemre. Nehezebben viseljük a konfliktusokat, jóval nagyobb a kompromisszumkészségünk, békésebbek, tapintatosabbak vagyunk, toleránsabbak talán, mint általában. 

Az Évkör ünnepei - Mabon

Mabon (ejtsd= "méjbon") ünnepén, Ostarához hasonlóan, az élet egyensúlyát ünnepeljük. Ám ekkor a sötétségé a főszerep, mivel Mabon idején a nappal egyre jobban visszahúzódik, hogy átadja a helyét az éjszakának.

Az ősz szimbolikája

Ősszel a természet lassan megválik gyönyörű ruhájától, a levelektől, a virágoktól, és felkészül a téli pihenésre. Elengedi mindazt, amit egész tavasszal nevelgetett, egész nyáron büszkén viselt. Virágzott, tündökölt, megélte ereje teljét, mostanra azonban szüksége van a pihenésre.

Merkúr direktbe fordul

 Mától a Merkúr retrográd mozgásból direktbe vált át. Már némi megkönnyebbülést hoz, főleg az Ikrek és Szűz Ascendensűek számára. Még mindig nem lesznek toppon, sőt, de már legalább a feledékenység, állandó vacillálás, szétszórtság érzete megszűnik számukra. Az egészségi állapotukra továbbra sem ártana azért vigyázniuk, mert a túlhajszoltság miatt könnyebben lebetegedhetnek, de azért már jobban fogják magukat érezni egy fokkal. 

Szeptemberi újhold a Szűz jegyében (21°)


ÚJHOLDKOR meríts ihletet a fákból és a lehulló levelekből , amelyek a feleslegessé vált dolgok szimbólumai. Mely kapcsolatok, projektek, gondolatok vagy szokások vannak a terhedre, amelyek már nem ösztönöznek nem éltetnek? Vedd számba őket, és engedd el azt, aminek lejárt az ideje és már nem tartozik hozzád.

KINAI ASZTRÓ - Yin Fém Kakas hónapja

 

 A Kakas hónapja alapvetően Fém elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Fém eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Viz elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.

A Jupiter retrográd lesz (dec.31-ig)

Emlékeztetőnek röviden annyit a retrográd, azaz az égen látszólag visszafelé haladó (az ekliptikai sorrenddel ellentétes) mozgásról, hogy ilyenkor az adott bolygó a pályája során a legközelebb van a Földhöz, és emiatt nagyobb/fényesebb. Régen a retrográd mozgást kifejezetten erőveszteségnek, sújtottságnak tartották, mivel a bolygó “természetellenes” mozgást folytat: hátrafelé megy, holott előrefelé kellene, hogy menjen.

A retrográd Jupiterről régen azt mondták, hogy egy gazdag emberhez hasonlatos, aki nem tud élni a gazdagságával ill. egy olyan bölcs, akinek az elméjét aggodalmak kerítik a hatalmukba. Itt a Jupiter két általános jelölése (bőség, gazdagság / bölcsesség) szenved csorbát.

Direktbe vált a Vénusz

Érzelmeink felszabadulnak, kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak, nyitottabbak leszünk. Művészi hajlamaink előtérbe kerülhetnek.

Az Oroszlán Vénusz melegszívű, nagyvonalú, nagyon tudja élvezni az életet. Életvidám, büszke, öntudatos, melegszívű, kedves. Kényeztetni, csodálni kell. Minden ami csillogással, divattal, szórakozással kapcsolatos nagyobb hangsúlyt kap a következő hetekben.