HORARY - Melyik mobiltelefont vegyem meg?
Őszi napéjegyenlőség
Az őszi napéjegyenlőséggel hamarosan beköszönt az ősz, és ezzel eljön a következő bőségteremtő lencsemágia ideje is.
A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.
A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.
Kérdőasztrológiai könyvek
A könyvek a júliusi haul videó kapcsán kerültek elő - hogy aztán egy teljesen más irányba kanyarodjak általuk. Fogadjátok szeretettel! :)
Modern asztrológiai félreértések : A szabad akarat és a determináltság
A bolygók méltóságáról
Nemrégiben az egyik asztrológiai közösségben élénk vita robbant ki, többek közt a bolygók méltóságai kapcsán. Volt, aki egészében elvetette a méltóságokat, mondván, ez azt jelentené, hogy egy bolygó lehet jó vagy rossz, és az már csúnya értékítélet lenne, és a sikeres-sikertelen dolgokat se jelezheti, mert szerinte ilyen nincs is, ill. volt olyan kifogás is, hogy ezek a minőségek eleve determinálnak.
Először tisztázzuk, mit is jelent pontosan, hogy egy bolygónak méltósága (dignitása) van, aztán kitérek a kifogásokra is.
Kedvences videó
Ez egy kedvences videó.A mi azt jelenti, hogy főleg asztrológiai könyves kedvenceket ajánlok.Mindig csak egy párat (több ilyen videó lesz még szándékaim szerint). Amiket most ajánlanék, azok klasszikus könyvek számomra már....
ASZTROLÓGIAI KÉRDÉSEK: MELYIK AZ APA HÁZA?
86 éve született Latinovits Zoltán (1931.09.09.)
Szűz Napja és Nyilas Ascendense volt. Bár hosszasan lehetne csemegézgetni a horoszkópján, most csak pár érdekesebb vonást emelek ki.
A születési uralkodó Jupitere a 8.házban van, együttállásban a Holddal. Itt a Jupiternek van egy arculata. De a 8. sötét házban állás előrevetíti a veszteségeket és a halállal való kapcsolatot. Ne felejtsük el, a sötét ház nemcsak azt jelenti, hogy valakik elfelejtették felkapcsolni a villanyt :Phanem azt is, hogy a belekerülő bolygók, főleg ha személyeket jelölnek, akkor azok szorongósak lesznek, sokuknál konkrétan halálfélelem jelentkezik. És mint tudható, Latinovits is küzdött depresszióval.
Augusztusi haul videó 2 - könyvek
Ez a második ilyen haul videóm. Az augusztusi könyv beszerzéseimet mutatnám meg nektek, amelyek ezoterikus és asztrológiai témájúak.
ASZTROLÓGIAI KÉRDÉSEk : ÜRES HÁZAK
"Üdvözletem. Nem foglalkozom profi szinten asztrológiával, ami nyilván a kérdésemből is kiderül. Az a - kicsit amatőr - kérdésem, hogyha egy adott házban nem található bolygó, akkor az csökkenti az ahhoz a házhoz tartozó kérdéskörök jelentőségét vagy események bekövetkeztét? Pl. ha a párkapcsolathoz tartozó házban nincs bolygó, akkor kevésbé valószínű párkapcsolat? "
ASZTROLÓGIAI KÉRDÉSEK: MI VAN A SZOLÁRKÉPLETEKKEL?
Boldog születésnapot, Keanu Reeves!
Keanu Charles Reeves (Bejrút, Libanon, 1964. szeptember 2. –) angol-kanadai színész. Legismertebb filmjei a Féktelenül, Sandra Bullock-kal, az Az ördög ügyvédje Al Pacino-val és a Mátrix. Pályafutása során többször is megválasztották a világ egyik legszexibb férfijának. Jelenleg a John Wick 1-3. filmekkel nyomul.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)