2016. augusztus 15., hétfő

Érvényesség 2.

Az érvényességhez megállapítottuk, hogy mik a szabályok, nézzük mi van, ha korai vagy késői a képlet?

Ha megkaptuk a kérdést, meg is értettük és arra a helyre és időpontra felállítottuk a kérdőképletet, amikor megtörtént, tehát az asztrológus megértette a kérdést, akkor lehet korai vagy késői még. 



Korai akkor, hogyha egy jegynek az első három fokán áll, vagyis ha mondjuk az Ascendens a Kos második fokán és 59. fokpercén áll, akkor a kérdés még éppen hogy, de korai, mert ugye ez harmadik fok. 

Korai kérdés is és a későiség is nagyon lényeges információkkal látja el a kérdőasztrológust. Ha a kérdés korai, akkor általában az azt jelenti, hogy maga a téma, amiről szó van, még nem kristályosodott ki, nem érett meg, még nem indultak be a dolgok és nem biztos, hogy be fognak indulni egyáltalán. Például az igent mondjak-e Lacinak, hozzá menjek-e? kérdésnél, ha képlet korai, akkor nyugodtan rákérdezhetünk a kérdezőnél, hogy Laci megkérte-e a kezét egyáltalán? Mert valószínűleg azt a választ kapjuk, hogy nem, de biztosan megfogja majd. A legjobb lehet talán, ha arra kérjük a kérdezőt, hogy várjon még a kérdésével addig, amíg az események megérnek rá. Tehát például várja meg, amíg valóban megkérik a kezét. 







A késői kérdés pedig azt jelenti, hogy az Ascendens valamely jegy utolsó három fokán áll, vagyis ha például az Ascendens a Kos huszonhetedik fok 1. fokpercén áll, akkor a kérdés már késői, mert az kerekítve már huszonnyolc fok. Ha egy kérdés késői, az azt jelenti általában, hogy már a dolog, az ügy vége felé járunk. A kérdező valószínűleg már eldöntötte, hogy mit fog csinálni, vagy az események úgy alakulnak, hogy valószínűleg csak egy irányba tud majd cselekedni, hiába hiszi, hogy több választási lehetősége van még. Az is előfordul, hogy a kérdező legbelül már tudja, érzi, hogy mi a helyes válasz a kérdésére, csak megerősítést akar esetleg. Tehát visszatérve a példánkra, ha a kérdés az, hogy igent mondjak-e Lacinak? összeházasodunk-e?, és a képlet késői, akkor valószínűleg már meg is van a házasság időpontja, talán már a meghívók is ki vannak küldve, a kérdezőnk végül is eldöntötte, hogy úgyis férjhez megy Lacihoz, csak egyfajta megerősítésre vár.

Kielemezhető-e a kérdés, ha korai vagy késői?


A régiek szabályai szerint akkor volt kielemezhető, ha a kérdező korai képletnél nagyon fiatal, vagy késői képletnél már nagyon idős, de ez napjainkban azért nem igazán releváns. Tehát az illető első kérdésénél lehet esetleg, de ha egy hetven éves ember már negyedszerre kérdez tőlünk, nem valószínű, hogy a késői kérdés az ő korára fog utalni, hiszen ez az információ a negyedik képletben már nem kulcsfontosságú. 


Korai kérdésnél meg, mivel nem alakultak ki a feltételek, nem tanácsos a szó legnemesebb értelmében, jóslásokba bocsátkozni. Ilyenkor a türelem az, amire szükség van, mert idő kell, amíg megérnek az események, és amikor már körvonalazódtak, akkor érdemes egy újabb célzott kérdést feltenni. És ahogy mondtam a korai kérdés lehet az is, hogy egyszerűen túlaggódja a dolgot a kérdező. 

Egyébként a korait azt egyből hárítjuk, a későinél érdemes leellenőrizni a képletet, rákérdezni bizonyos dolgokra a kérdezőnél, amiket a képletből látunk, és ha a kérdező visszaigazolja, és a képlet leírja a helyzetet, akkor végül is kielemezhető, ha egyébként megfelel az érvényesség szabályainak.

-----

Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése