Ez a hold, amely szorosan kapcsolódik a Mérleg csillagjegyhez és magához a mérőeszközhöz is, arra hív, hogy tegyük mérlegre, mit tartunk meg és mit engedünk el annak érdekében, hogy véghez vihessük az átalakulást, ami a következő hónap feladata.
Ez a hold az ismeretlennel kapcsolatos; ugyanarra a hónapra esik, mint halloween, más néven samhain, az évnek arra az időszakára, amikor az evilágot és a túlvilágot elválasztó fátyol elvékonyodik, és könnyebben kapcsolódhatunk a láthatatlan dolgokhoz.
Az októberi hold erősen kötődik a halálhoz és az újjászületéshez. A kelta év október 31-én ért véget samhain ünnepével, az új év igazi kezdetét pedig az októberi újhold jelölte.
Ez a hold, amely szorosan kapcsolódik a Mérleg csillagjegyhez és magához a mérőeszközhöz is, arra hív, hogy tegyük mérlegre, mit tartunk meg és mit engedünk el annak érdekében, hogy véghez vihessük az átalakulást, ami a következő hónap feladata.
Az októberi hold fogékonyabbá tesz a láthatatlan üzenetekre, és jobban figyelünk arra, amit a szemünkkel nem látunk. A világ számos pontján ilyenkor emlékeznek meg az emberek az őseikről, és azokról, akik már nem lehetnek köztünk. Ez azért alakult így, mert ebben az időszakban a látható és a láthatatlan világ között könnyebbé válik a kommunikáció; és mert egy ciklus végére értünk, amikor fontos, hogy eltávozott szeretteinkről elmélkedjünk.
Gyökereink a felszín alatt találhatók; és a növények gyökereihez hasonlóan a mi rejtett belső életünk is aktívabbá válik ilyenkor. Ősszel a növények elraktározzák a tápanyagokat, amelyekre télen szükségük lesz; élettevékenységük áttevődik a föld alá, majd tavasszal újra kihajtanak.
ÚJHOLDKOR ünnepeljük meg az új év születését, és engedjük el az élettelen dolgokat. Az októberi újhold tökéletes idő arra, hogy véget vessünk mindannak, ami a végéhez közeledő ciklushoz tartozik. Engedd el, fogadd el a hanyatlást, és üdvözöld a véget. Csak így teremthetsz helyet az újnak; ne feledd, hogy ha kiásod a gyökerét, a növény elpusztul, de egyben helyet is ad az új életnek. Gondold végig, melyek azok a dolgok az életedben, amelyeket szimbolikusan hagynod kell meghalni, és próbáld meg elképzelni, mi léphetne a helyébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése