KINAI ASZTRÓ - Yin Fa Disznó hava

 

A kínaiak szerint ez a hónap a Disznó hónapja, a tél első  hónapja, egy Víz jegyű hónap, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Tigris, Nyúl, a Disznó és a Kecske évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Kígyó szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.

 Disznó hónapja 

Minden évet, hónapot, napot két elem jelöl. Az első az Öt Őselem egyike, a második pedig a kínai asztrológiai állatjegyek valamelyikének eleme. A Fa egyértelműen Fa elem, Disznó pedig a Yin Víz elemhez tartozik, melynek belsejében Yang Víz található

Mivel alapvetően Víz elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Víz  eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Fa elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.

A Fém eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Föld eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is!), a Tűz eleműeknek pedig sok munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat. 

Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és h. hat rád ez a hónap:

KALKULÁTOR


Kire hogy hat a Disznó hónapja?

Ha az alábbi állatok bárhol megtalálhatóak a képletedben:


Bivaly és/vagy Patkány: Víz trigon

Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.


Tigris : Fa kombináció / Leépítés


 Fa kombináció: Külső minőségként azokat az időszakokat jelzi, amikor az érintett életterületeken lelkesedésünknek köszönhetően kiemelkedő teljesítményt fogunk nyújtani. Lehetőséget ad kitűnni abban, amit csinálunk. Jellemzően több és nagyobb figyelmet kapunk, ill. nagy hatással leszünk mások életére.

A Leépítés, minden esetben egy tendenciát mutat arra, hogy az érintett területeken túlságosan is hagyjuk magukat irányítani és befolyásolni. A környezet látszólag túl erősnek bizonyul, amit eleinte érzésünk szerint kénytelenek vagyunk mégis eltűrni. Az ember úgy érzi, hogy minden elromlott körülötte, de jellemzően mégsem tesz semmit, hogy változtasson. Alacsony szinten azonban a dolgok egyre rosszabbá és rosszabbá válnak, és egészen addig fokozódnak, amíg már nincs más választásunk, - akár az egészségünk érdekében is- de ki kell állni magunkért.


Nyúl: Fa trigon


Tranzitban az időszak tökéletesen alkalmas önfejlesztésre, tanulásra, valamint új dolgok elsajátítására. A Fa elem által szimbolizált életterületeken ezek lesznek a legnagyobb kiteljesedés időszakai, (ahogyan a fa is koronát növeszt) ill. a faágak szétágazásához hasonlóan megjelenhetnek válaszutak az ember életben.


Kígyó-Disznó oppozíció - “Vihar a biliben” - avagy a kommunikációs félreértések állása


A Jang Tűz - Jang Víz oppozícióhoz hasonlóan (tekintve, hogy ezen elemek alkotják a Kígyó és Disznó jegy fő csi-jét), ezzel az állással olyan dolgokat érzékelhetünk problémának, ami valójában nem hozzánk tartozik, és nem nekünk kellene foglalkozni vele. 

 Tranzitban ezen oppozíció ideje alatt empatikusabbak, és segítőkészebbek leszünk, azonban késztetést is érezhetünk arra, hogy kéretlen jótanácsokat adjunk, és mindenki problémájának megoldásában részt vállaljunk. Az ilyenkor felmerülő kellemetlen helyzetekben, vagy problémáknál érdemes az eseményeket felülről nézve észrevenni, hogy 1. az adott probléma NEM hozzánk tartozik és NEM a mi dolgunk a megoldása. 2. nagy valószínűséggel valamilyen kommunikációs félreértés húzódik meg a háttérben.


Kecske:  Fa trigon


Tranzitban az időszak tökéletesen alkalmas önfejlesztésre, tanulásra, valamint új dolgok elsajátítására. A Fa elem által szimbolizált életterületeken ezek lesznek a legnagyobb kiteljesedés időszakai, (ahogyan a fa is koronát növeszt) ill. a faágak szétágazásához hasonlóan megjelenhetnek válaszutak az ember életben.


Majom: Aratás


Az Aratás Csillagokat más néven a Karma Csillagainak is hívjuk. A konstellációhoz kapcsolható kulcsmondat - „ki mint vet, úgy arat” - magában foglalja az állás jelentéstartalmát. Amíg az Aratás konstellációt nem ismerjük, úgy érezhetjük, hogy talán igazságtalan az élet, és bizonyos helyzetekben a körülmények áldozatai vagyunk, segítségével azonban az események mögé nézve ráébredünk, hogy az Univerzumban rend van. Csak olyan dolgok térnek vissza hozzánk, amit valamikor, valahol mi is megtettük valakivel. Bármit teszünk -jót vagy rosszat -, az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!

A Yin Fa minőség: A diplomata



Feladata: mások véleményétől függő személyiségének megerősítése után diplomatikus, rugalmas és empatikus vezetővé fejlődni. 

Mit tegyél ebben a hónapban?

Ötletelj, légy kreatív, vállald fel önmagad, lépj a tettek mezejére

Mit ne tegyél?

Ne sérts meg másokat, ne törd le senki ambícióját. Ne akarj több feladatot felvállalni, mint amennyit valóban képes vagy megvalósítani.


A hónap színe: zöld


Ezen hónap energetikája jó a Tűz és Fa elemű embereknek (a születési nap eleme szerint!), korlátozó hatással bír a Víz eleműekre, és rosszat tesz a Föld eleműeknek! A Föld eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Tűz eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is) a Fa eleműeknek pedig sok munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! 

Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap:

Kínai Horoszkóp Kalkulátor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése