2017. június 9., péntek

Kérdezd a csillagokat - Keresés 1.rész

És akkor a bónusztéma a keresések. Hát ehhez ajánlom a Kristina Warda-nak a könyvét, ott a bolygók, jegyek és egyéb analógiák nagyon jól le vannak írva. A keresésnél a legfontosabb, hogy legyen egy konkrét kérdésünk. A hol van például, ha nincs hátterünk, tehát nem tudjuk, hogy ellopták, házban, házon kívül van, akkor az nem olyan konkrét és nehéz bármilyen információt adni. Tudni kell, hogy tolvajlós, vagy elveszős eset, tehát ellopták, vagy elveszett, illetve mi történt a kérdezővel?




Ezt meg kell nézni a képletből, illetve amit elmond, tehát hogy hol tűnhetett el és ezt a képletből ellenőrizni kell. Amit keresünk, az általában a 2-e ház ura, de ha a kérdező nem a 2-es ház urával van elfoglalva, akkor ki kell nyomozni, hogy mivel van elfoglalva és azt a 2-es házzal valahogy összekapcsolni.

A közlekedési eszközök lesznek a kivételek, azok a 3-as ház, tehát az autólopás az lehet 2-es, 3-as ház. A természetes szignifikátorokat elvileg akkor használjuk, ha jobban áll, mint a 2-es ház ura. Jó jel, ha ez retrográd, kombuszta, ház-, vagy jegyhatáron áll. Ha valamivel együttáll, közeledik-távolodik, tehát ha történik vele valami, mert akkor következtetni tudunk. Ha sarokházban áll a 2-es ház ura, akkor épületen belül van, de nem biztos, hogy otthon, de azért könnyen megtalálni. 

Ha az 1-es házban van, akkor a kérdezőnél van, ha a 7-es házban, akkor a társánál, ha a 4-es házban, akkor az apánál vagy valami központi részen, tehát a legmelegebb helyen, ha a 10-es házban, akkor a munkahely, munkával kapcsolatos dolgoknál. De máshol is állhat, például 12-es ház- hálószoba, vagy 6-os ház- műhely, vagy 2-es ház- konyha, stb. Meg kell nézni mi az, ami utoljára történt, ezt általában a Hold fényszögeiből nézzük, ritkábban ugye az aszcendens szignifikátorából. Például feledékenység okozta az elveszést, ez ugye általában Szaturnusz vagy Neptun fényszögben történik, vagy recepcióban. Minél több méltóságában áll a kérdező a Szaturnusznak, annál feledékenyebb. Sajnos ilyenkor nem könnyű vele, nem tud segíteni a kérdező, mert fogalma nincs semmiről. Ha pedig kombuszta a kérdező, akkor egyszerűen nem látja, tehát lehet, hogy ott van az a dolog az orra előtt, de egyszerűen nem fogja meglátni. Ha pedig a tárgy kombuszta, az azt jelenti, hogy valami lefedi oly annyira, hogy amíg el nem megy a kombusztaság, addig az Istennek nem fogja megtalálni. Ha pedig az asztrológus kombuszta, akkor hiányzik egy lényeges információ neki, amiből ítélni tudna. Tehát meg kell nézni az aszcendens és a Hold utolsó fényszögét, hogy mi történt a kérdezővel.


Ha már kiderítettük, hogy biztosan a lakásban van, akkor jön a lelőhely megkeresése. Ez pedig a 4-es ház urából fog kiderülni. Először is megnézzük, hogy mi a 4-es ház ura. Ha Szaturnusz, akkor sötét, kellemetlen, bűzös, rumlis, rendetlen helyen lehet a tárgy. Ha Jupiter, akkor szekrény, komód, könyves polc, íróasztal, fából készült bútorfélék. Ha Mars, akkor konyha, kémény, bojler, tűzhely. Ha Nap, akkor a legszebb szoba, bejárat, előszoba, nappali. Ha Vénusz, akkor női ruhák, ágynemű, pipere cikkek, ágy, függöny, hálószoba. Ha Hold, akkor tükör, vizes helyek, víz közelében, de ez lehet egy palack, vagy egy pohár víz is, vagy szobai csobogó. Ha Merkúr, akkor képek, szobrok, faragványok, papírok, íróasztal, könyvek, íróeszközök, dossziék, újságok körül keresgéljünk. Ez az egyik, tehát, hogy mi a 4-es ház ura és azt is meg kell nézni, hogy milyen jegyben van a 4-es ház ura. Az, hogy mi az IC jegye, tehát a 4-es ház jegye az nem számít itt, csak az, hogy az urának mi a jegye és azt is beazonosítani, erről is van táblázat a Christina Warda könyvben. Jól ki kell kérdezni a kérdezőt, aztán megnézni a táblázatot, képletet, újra kikérdezni, tehát ez egy ilyen több szakaszos keresgélés.


A dinamikák, illetve a házhelyzetek is nyújthatnak információt, a kardinális jegyek azok a legközelebbi dolgokat jelölik, a változó jegyek a közepes távúakat, a fix jegyek a legtávolabbi dolgokat. Házakban pedig a sarokházak a közelebbi lelőhelyet, a követő a közepes távolságra levőt, a hanyatlók a távolit. Meg lehet nézni a tájolást is, jegyek, égtájak, stb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése