Ki nyeri a választásokat (jövőre)?


A választ a kérdőasztrológia módszerezivel keressük. Ez a képlet  egy tanítványom kérdése volt, még 2025-ben. Érdekes módon, bár elég korán kérdezte szerintem, nem lett korai a kérdése, sőt érvényes is,





Ez a képlet:




A képlet érvényességét az adja, hogy az Asc.ura és az óra ura ugyanazon bolygó triplicitásában van (Mars).

A Hold, mint általános körülmény jelölő még a Skorpióban van a 12.h. csúcsán. Azaz a körülménywek momentán nem alakulnak jól (Hold esésben), ill.hanyatló sötét házban. Minden fenyegetőnek és vészterhesnek tűnik. Közben pedig sok minden nem fog változni, mivel a Hold üresjáartos, és ilyenkor a dolgok nem változnak, marad minden ugyanúgy, ahogy addig.

A kormánypártot az ilyen választási képletekben a 10.h. jelöli, az ellenzéket pedig a 4.h.mint vele opponens ház. Itt a kérdező konkrétan a Tisza pártra gondolt, mint alapvető ellenzékre.

Ha megnézzük, a képletben a 10.h.a Mérlegben kezdődik, ura a Vénusz (egy jóindulatú, terminusban aztán exilbe kerülő bolygó) a Skorpió jegyében. Ez ugye nem mutat túl sok erőre, azonban ez a Vénusz még a 11. házban (követő házban ) van, amely kb.50%-os hatást garantál. És nincs sújtva semmitől.

Az ellenzék háza a Kos jegyében kezdődik, ura a harcias Mars bolygó a Nyilasban található peregrin állásban, azaz semmilyen méltósága nincs, bár ura a Jupiter után ugy mondjuk, hogy javul. Ami azt jelenti, hogy nem hajlamos romlásra, nem lesz azért teljesen rosszindulatú, ill. nem fog megszűnni sem a választásokig. Viszont a 12.h.-ban, egy hanyatló, sötét házban nem sok hatása van, nem sok ereje, (max.25%-os), plus erős aggodalmak, szorongások, félelmek is kínozhatják. Ill. a 12.h.miatt titkos ellenségek, háttérben folyó dolgok is befolyásolhatják a párt erejét. Ráadásul ez a Mars ferális, azaz "elvadult", nem csapatjátékos, vagyis nem lehet kiszámitani a cselekedeteit....

Na most, ki az erősebb akkor? Hát igazából egyik se túl erős. Mert amig a kormmánypártnak momentán még van némi ereje és befolyása, ezt el fogja idővel vesziteni (nem a befolyását, inkább az erejét), viszont az ellenzéki pár meg eleve még gyengébb és helyzetileg is kiszolgáltatottabb a körülményeknek, nem saját maguk döntenek dolgokról vagy akár a saját sorsukról. 

Ebből nem mondható egyértelmű, 50%-ot meghaladó győzelem egyik párt részére sem. Valószinünek túnik, hogy osztozniuk kell majd a hatalmon...


--------------

További elemzés: 

amennyiben egy 3.pártot is figyelembe veszünk (Mi Hazánk?) mint lehetséges jelöltet, akkor ők kapnák inkább a 11.házas Vénusz szerepét, azaz aránylag nagyobb befolyással rendelkező, jótevő, de hosszabbtávon erejét vesztő szereplő lenne (köv.h.terminus aztán exil).

Ebben az esetben, hogy megkülönböztessök a kormánypártot (bár alapvetően nem sokban különböznek a 3.féltől) , ők a Szaturnuszt kapnák a Vénusz helyett (Mérleg 10.h. almutenje). A Szaturnusz kevésbé jóindulatú, és tele van illúziókkal, amikben csalódni fog (Szaturnusz -Neptunusz együttállás). Emellett a Szaturnusznak (ugyanúgy mint az opponens Marsnak nincs saját méltósága, peregrin, de ura a Jupiter miatt romlásra nem hajlamos. Ő sem fog eltűnni a politikai szintérről, viszont igy egy 3.fél feltűnésével a befolyása csökken, max.25%-ra. ÉS sajnos ez a Szaturnusz sújtott is, retrográd, ami még levesz az erejéből, bár igaz, hogy adott esetben ez nem jelent annyira rosszat, hiszen itt egy ismétlődő dologról van szó, ami már 3 ciklusban vissza-visszatért (retrográdság ezt is jelentheti).


Vagyis összefoglalva:

a helyzet egyik pártnak sem kedvez igazán, senki nem tud fölényes győzelmet aratni majd, amennyiben ketten indulnak a hatalomért folyó küzdelemben, akkor osztozniuk kell majd a hatalmon, ha három vagy több szereplő is lenne, akkor a kormánypárt nehezebb helyzetbe kerül, de akkor sem tud semelyik párt sem egyedül kormányozni, az ellenzék pedig kiszámithatatlanul fog viselkedni. 

Ami ebben  akotikus helyzetben egyedül biztató lehet, hogy a Hold, mint körülmény jelölő, most vacakul áll, de már nagyon a jegy végén. Amint átlép szimbolikusan a Nyilasba (valószinüleg a választás után), a kedélyek megnyugszanak és sokkal jobb körülmények köszöntenek ránk, akár igy, akár ugy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése