A Jupiter az Ikrek jegyébe lép egy évre

A Jupiter belép az Ikrekbe. Az Ikrek Jupiter rosszul áll, számûzetésben van, szembe kerül a saját uralmi jegyével, a Nyilassal. A Jupiteri tulajdonságok itt nem tudnak kellõképpen megnyilvánulni. Az optimizmusa is meglehetõsen mérsékelt lesz, és nehezen megy az elfogadás. A racionális, állandóan analizáló, locsi-fecsi Ikrek jegyében a Jupiter, mint a hit és bölcsesség bolygója nem érzi jól magát.

Gyereknapra :)

 

Gyereknap alkalmából elgondolkoztam, miről is lehetne írni. Arra jutottam, hogy arról, mi az amit ne vegyünk el, ne tiltsunk meg a gyermekünknek semmiképp, ha nem akarjuk, hogy frusztrált vagy lelkileg sérült legyen hosszútávon. Persze mindezt az asztrológiai analógiák alapján és csak kiragadva pár példát. Nézzük hát sorban a gyerekeket jegyek szerint:


Májusi telihold

A májusi teliholdat Kettős holdnak, Páros holdnak vagy Virágholdnak is nevezik. Illetve a Visszatérő békák holdja néven is imert. 
Ez a telihold az őszinteség és a találkozások holdja. Ilyenkor adj hálát a bőségért és a szeretetért, amelyben részed van Olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek téged, és sosem késő kimutatni, hogy te is érzed a szeretetet, a hálát és az örömöt. Legyen időd akik fontosak neked, a legjobb barátodra és arra, akit szeretsz. Mutasd ki a szenvedélyed azok iránt a dolgok iránt, amelyeket szeretsz, tápláld a lángot!

Az Ikrek üdvözlése

"Kommunikáció - csiszold a tárgyalási és kapcsolati képességeidet"

Ma az Ikrek havát köszöntjük. Az Ikrek kifelé forduló jegy, mozgás és intelligencia jellemzi. Ebben a jegyben kapcsolódunk, beszélgetünk, körbejárunk, megosztjuk a tapasztalatainkat. Tényeket gyűjtünk. Elmeséljük a történeteinket. Az Ikrek a gondolkodást, az írást és a beszédet uralja. Kiküldjük üzeneteinket a világba, és várjuk a választ. Hírvivőkké válunk; hírét visszük mindannak, amit értékelünk és szeretünk.

A Merkúr a Bikába lép

 

Merkúr a Bikába lép ma késő este (jún.3-ig)

Megfontoltabbak lehetünk, lassabban, alaposabban gondolkodunk, cselekszünk, kommunikálunk, nem olyan tüzesen, hevesen, olykor meggondolatlanul, mint a Kos Merkúr idején. A Bika Merkúr lassabban tanul, de nehezebben is felejti el a megtanultakat, mint pl. a Kos Merkúr. 

Májusi újhold a Bikában

 2024. május 8.  05:23-kor a Hold együttáll a Nappal. Vagyis újhold van. Ez az újhold azt jelenti, hogy új megvilágításba kerülnek a dolgaid, és több új ötlet pattan ki a fejedből.

Az újhold a Bikában tökéletes alkalom a természethez való kapcsolódásra, a harmóniára és a dolgok átértékelésére. Most előtérbe kerül az, ami igazán fontos, ami valódi értéket képvisel. A Nap és a Hold a Vénusz és a Jupiter közt foglal helyet, még ha tágabban is, elvileg ez szerencsés helyzetet jelez.

KINAI ASZTRÓ - Yin Föld Kígyó hava

 


A kínai asztrológia szerint ez a hónap (máj.5 - jún.5.) a Kigyó hónapja, a nyár első hónapja, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Majom, Kakas és Bivaly évében születtek.  Nem igazán jó a hónap a Disznó szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek. Ez általában jó hónap a házasságkötésre, üzletnyitásra.  kivéve a Disznó jegyűeknek.A Disznó, Nyúl és a Kecske jegyűek mozgalmas hónapra számítsanak, tele utazással és változásokkal!

Május köszöntése

Májusban a szabadban sétálva sziromeső zúdulhat ránk, vagy észreveszünk egy fát, ami tegnap még kopasz volt, mára pedig hirtelen kivirágzott, vagy megcsapja az orrunkat egy illat, ami hazarepít a szívünkbe; nekem ez a szomszédban virágzó virágok illata.

Néhány rúnajósló módszer

 

Mivel nincs megbízható történeti leírásunk a rúnajóslásról, tulajdonképpen bármilyen módszert választhatjuk, egyaránt hatékony lehet. De a rúnák bizonyos jellegzetességei miatt egyes módszerek jobban illenek hozzá, mint mások. Például a legtöbb rúnát kis fa- vagy agyag-, kõdarabra vésik. Ezekkel úgy a legjobb jósolni, ha összeszedjük és szétvetjük õket, ez jobban illik hozzájuk, mint meghatározott sorrendben letenni egymás után, mint a tarot-t. A norvég irodalomban is megtalálható a rúnajóslásnak ez a módja.