BÚÉK!

 Minden kedves olvasómnak, követőmnek, tanítványomnak és kérdezőmnek nagyon boldog új évet kívánok, sok szeretettel!



Karácsony a Földön


Írország

A gyerekek zsákot raknak ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy az öregúr se maradjon éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak a számára.

Spanyolország
Itt az erkélyen át bemászó Télapó hozza az ajándékot. Január 6-án pedig a három bölcset várják a gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek.

KARÁCSONY

A karácsony egy keresztény ünnep, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Minden év december 25-én tartják világszerte, habár nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születésének. Feltehetőleg vagy azért esett erre a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése azaz a húsvét illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt., vagy azért, mert ekkor kezdődött el a téli napforduló a Föld északi féltekéjén. Ez a keresztény ünnep az első niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.

A Karácsony története, karácsonyi szokások

A XVIII. században karácsony ünnepének még nem volt akkora jelentősége, mint húsvétnak. A karácsony a millenniumi időkben kezdet szokássá válni. Ma a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus a Megváltó születésének napja: a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

KARÁCSONYI BEVÁSÁRLÁS

 

Nézzük, hogy viselkednek az egyes jegyek képviselői asztrológiailag a Karácsony előtti bevásárlásban :D

KOS : céltudatosan berohan a kinézett üzletbe, megverekszik a többi vásárlóval, majd diadalmasan hazaviszi a zsákmányt...akarom mondani az ajándékot!

Ünnepi ételek

Az ünnep egyik fénypontja a karácsonyi lakoma. Az esti vacsoránál mindennek meg volt a maga előírása és jelentése. Például jelentősége volt a szépen hímzett karácsonyi abrosznak is, amelyet kizárólag erre az alkalomra használtak. Karácsonykor piros csíkos terítőt tettek az asztalra, mert karácsonyi abrosznak varázsereje volt: bőséget, egészséget hozott, ezért később sütõ- vagy vetőabrosznak használták Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, s valahol a kalács. Jelentősége volt annak is, hogy az asztalra kerülő kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendőre bőven legyen.

Téli kvartál horoszkóp - 2021

 


Mivel a tavaszi napéjegyenlőségre felállított képlet Ascendense kardinális jegybe esett, ezért ebben az évben negyedévente készíthetünk új meg új kvartál horoszkópot.

A kvartál horoszkópban, amit a napfordulóra, azaz a Nap Bakba lépésének pillanatára állítunk fel, a következő látható: az Ascendens most változó jegybe esik (Szűz). Idén december 21-én 22:47-kor lesz a leghosszabb az éjszaka.

DEC. 21. Téli napforduló

A téli napforduló napja, Karácsony, vagy ahogy régen hívták: Kerecsen belső ünnepe, amikor magunkban élhetjük meg a fény születését.

A Nap belép a Bakba


A Bak céltudatos, kitartó, törekvő, szorgalmas. Meglehetősen zárkózott, pesszimista, nehézkes, merev is lehet. A Bak időszakában előtérbe kerülhetnek a hivatással, egzisztenciával kapcsolatos kérdések, nagyobb hangsúlyt fektethetünk az anyagiakra.

Téli napforduló-ünnepek

A fény újjászületését ott is megünnnepelték, ahol tavasszal fordult az év.

A IV. században Gyula pápa rendelte el, hogy december 25.-re essen a keresztény Karácsony ünnepe, mivel e nap egybeesett a Téli Napforduló körüli rituálékkal, amikor a pogány népek a Nap Újjászületését ünnepelték. A pápa célja a pogány ünnepek keresztény tartalommal való feltöltése volt.

Retrográdba fordul a Vénusz

Jelzésértékű, hogy épp a Karácsonyt megelőző napokban fordul vissza a szeretet, a szerelem, a szépség, harmónia és az anyagiak bolygója.

AJÁNDÉKTIPPEK KARÁCSONYRA

Mivel készüljünk az idei karácsonykor? Ajándékozási útmutató a 12 csillagjegy szülötteinek:


Ajándéktippek Kosoknak: sportszerek, kalandtúrák, fittnessbérlet, korcsolyabérlet, gördeszka, bicikli, netán sportkocsi. :)

SZATURNÁLIA


A Saturnalia ünnepeket az ókori Róma lakói december 17-én, a téli napforduló idején, az őszi vetés befejezésekor, Szaturnusz isten tiszteletére ülték meg - a hagyomány szerint az uralkodása alatti boldog aranykornak az emlékezetét erősítette.

A Merkúr belép a Bakba (jan.2-ig)

Gondolataink céltudatosabbak, gyakorlatiasabbak lesznek, jobban tudunk koncentrálni, összpontosítani a céljainkra, feladatainkra. Kitartóbbak, de zárkózottabbak lehetünk.

MARS A NYILASBA LÉP (jan.25-ig)

A Kos és Skorpió Ascendensűeknek véget ért a jóvilág! A Skorpióban uralomban lévő Mars most átlépett a Nyilas jegyébe, ahol sajnos peregrin vagyis semmilyen méltósága nincsen. vagyis energetikailag hirtelen fognak megzuhanni. Érdemes ezt az időszakot pihenésre fordítaniuk, hiszen január végén a Mars belép a Bakba, ahol ismét magas méltóságba kerül, azaz megint nekivághatnak majd céljaik megvalósításának.

KÍNAI ASZTRÓ - YANG FÉM PATKÁNY HÓNAPJA

 


A kínaiak szerint ez a hónap (dec. 6.- jan. 5.) a Patkány hónapja, téli hónap, nagyon jó időszak most azoknak, akik a Bivaly, Sárkány, Majom évében születtek. Nem igazán jó a hónap sem a Ló sem a Patkány szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek (sőt a Patkány szülöttek nem várt módon saját maguk ellenségei lehetnek).