Star Wars szereplők világa 1 - Ewan McGregor

Régi-új szerelem számomra a Star Wars világa, hisz 9 évesen ott ültem az első premieren, ami kis hazánkba elhozta az akkor még lélegzetelállító új világot. Aki akkor belekóstolt, mind a szerelmese maradt.

Azóta megjelentek az előzmény és folytatás filmek is, és még fognak is. Tavaly év végén a Zsivány Egyes (Rogue One) c. spin-off film örvendeztette meg a rajongókat, és a Disney minden évre ígér egy új filmet 2030-ig!

Ezért most ezeknek a filmeknek a szereplőiből szemezgetek szubjektív módon. Ahogy a most elhunyt Carrie Fishernél (Leia Organa hercegnő) megnéztük a karakter és a színész összeillőségét, nézzük meg ezt a többieknél is.
Az első legyen a number one kedvence sokaknak Obi-van Kenobi alakja és az őt fiatalkorában megszemélyesítő Ewan McGergor

Kérdezd a csillagokat - 9.h.a kérdőasztrológiában 5.rész



Bezárt jegy, vagy almuten, vagy egzaltációs úr egy adot, mint látjuk mondjuk, hogy az eredeti 9-es házban lenne bezárt jegy az ugye jelenthet másik szakot. Meg az sem mindegy, hogy az iskolának milyen a méltósága, tehát ott is jó, ha jó méltósága van, javul, tehát ezeket is érdemes nézni. 

Ja igen, a diploma is a 9-es ház, azt akartam mondani. A vizsga, államvizsga, szakvizsga az pedig mindig a 10-es ház lesz majd, tehát a vizsgák.


Életterületek elemzése 12.h. - elzártság, szenvedélybetegségek / George Clooney

Elértünk a 12. házhoz, ami az utolsó ház. Sötét ház, hanyatló ház, általában elég sok rosszat kapcsolunk hozzá, így a krónikus betegségeket, elzárt helyeket, kórházat, börtönt, egyéb zárt intézményeket, titkokat, szenvedélybetegségeket, függőségeket. Ugyan ez mind a 12. házhoz tartozik, de azért ne felejtsük el, azért ennek is van „pozitív oldala”, mármint hogy azért ebben benne van az elvonulás, a magány igénye is. Azért fel lehet ezt is pozitívan használni, nem mindenki lesz önsorsrontó és iszákos börtöntöltelék, akinek esetleg erős a 12. háza, vagy köze van erősen a saját 12. házához.
Nézzünk erre egy példát, George Clooney-t, aki azért nem egy börtöntöltelék. Ő is egy sztár elég régóta, hisz már 53 éves.

Kérdezd a csillagokat - 9.h.a kérdőasztrológiában 4.rész


Kétféle kérdés van itt is. A „hova menjek?” egyáltalán hova felvételizzek, hova érdemes nekem? Azt úgy nézzük meg, hogy szeretné-e a kérdező, vagyis hát a gyerek az egyetemet és az is szeresse őt, vagy pedig szimbolikusan belerakjuk abba a jegybe a jelölőjét és megnézzük, hogy hogy érzi ott magát. Tehát ez megint nem annyira bonyolult az első fele a kérdésnek, ez a „hova menjek?”.  

És ha mondjuk az a kérdés, hogy én tovább szeretnék tanulni és hogy milyen szakra menjek.

Életterületek elemzése 11.h. - barátság, jótékonyság / Jennifer Aniston

A 11. házat Jennifer Aniston példáján keresztül nézzük meg. Igaz nem ez jutna róla eszünkbe elöszörre, bár nem véletlen azért a választás, ha belegondolunk, mivel lett ő híres, a Jóbarátok című sorozattal, Itt van egy kis egybeesés, hogy miért pont a 11. házát nézzük. Először nézzük meg a házat, aztán majd elmondjuk az életéből ennek a területnek a jellemzőit.



Kérdezd a csillagokat - 9.h.a kérdőasztrológiában 3.rész

Ide tartozik a továbbtanulás, a felsőfokú tanulmányok, az egyetem, főiskola, tehát ami diplomát ad. Minden olyan asztrológiai, ezoterikus, spirituális tanfolyam, stb. az is a 9-es ház, ugye a vallási és ezoterikus mesterek is odatartoznak, illetve a hit kérdése. A külföldi utak, a jogok, jogosultságok is, de az csak kis mértékben, majd később vesszük. 

Életterületek elemzése 10.h.- karrier, anya / Julia Roberts

Nézzük Julia Roberts képletét a 10. házhoz. Azért ő tényleg szupersztárnak számít, ő egy Skorpió hölgy Rák Ascendenssel, a Rák végén van az Ascendense.

Vegyük az előbbiek szerinti szempontokat. Nézzük meg a 10. házat, egyrészt azt, hogy hogy áll ez a 10. ház? Az a Kosban kezdődik, nem áll benne bolygó, így az urát nézzük, a Marsot, amely Mars a Bakban áll a 6. házban. Vagyis hanyatló házban, de egzaltációs méltóságban. Nagyon erős méltóságban, kiugróan erős. Viszont azt is tudjuk, hogy azért az egzaltáció nem tart ki sokáig, egy folyamat végéig. Ez azért már elég árulkodó az ő karrierjéről, mert azért ha azt meggondoljuk, nagyon magasra szárnyalt azt látjuk, hogy kiugró sikerei vannak, ilyen volt például, amikért díjesőket kapott: a Micsoda nő, az Acélmagnóliák, illetve az Erin Brockovich, amiért több díjat is besöpört, Oscar-díjat, stb. Az egzaltált bolygó általában ilyen kiugró dolgokra utal.

Kérdezd a csillagokat - 9.h. a kérdőasztrológiában 2.rész


És akkor ehhez kapcsolódóan viszont mindenféle vallási és ezoterikus 2 például azokat meg lehet nézni a 9-es házban, a hitet, vallást, tehát ha valakinek ilyen kérdése van. 


Bár ilyen ritkán van, ha valaki vallást akar váltani vagy én nem tudom egyházat, akkor azt is a 9-es házban nézzük, vagy a külföldi utakat is. Majd mindegyikről beszélünk részletesen, most csak elmondom, hogy mi tartozik ide. 

Életterületek elemzése 9.h. - felsőfokú tanulás, külföld / Benedict Cumberbatch

Most már, hogy idáig eljutottunk, remélem, azért kirajzolódik egyfajta séma, hogy hogyan is állunk egy ház elemzéséhez, de ha mégsem, akkor elismételném. Az hogy milyen sorrendben nézzük ezeket a pontokat, az teljesen tőlünk függ, csak érdemes rajtuk végig szaladni, és akkor biztos nem hagyunk ki semmit, ami házhoz tartozik.

Egyrészt nézzük meg, hogy a házban van-e bolygó, az hogy áll esszenciális méltóság szerint és akcidentális méltóság szerint, azaz rang és erő szerint. Megnézzük a ház urát ugyanígy, és akkor ebből látjuk, hogy mennyire sikeresen működik ez az életterület. Ez az első lépés, eddig eljutottunk.


{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Szeretem a munkám, mert...

A VKP (Vigyázz!Kész!Posztolj!) egy olyan kihívás, amelynek keretében a bloggerek egy időben ugyanarról a témáról fogalmazzák meg véleményüket. A téma a posztok kikerüléséig TITOKBAN marad az olvasók előtt. Ha bővebben érdekel, kattints ide: VPK


Csak annyit a munkakérdésekhez, hogy kezdtem megfigyelni, hogy mennyire fontos a 6. ház jegye a horoszkópban, ahova a házcsúcs esik! 


Nemzetközi π-nap - Albert Einstein születésnapja

1879. március 14-én született a XX.sz. egyik legnagyobb tudósa, születésének napját szerencsésen ötvözték ma már a Nemzetközi "Pi" Nappal.

Einstein Halak Napú, Rák Ascendensű ember, nem is igazán érti az ember elsőre, hogyan is lehetett az elméleti fizika legnagyobb alakja?! Inkább pityergős romantikus regények írójaként lehetne ilyen felálllással elképzelni, nemde? :D




Kérdezd a csillagokat - 9.h.a kérdőasztrológiában 1.rész



9-es ház felsőfokú tanulmányok, asztrológia, ezoterikus tanfolyamok, mindenféle energiás gyógymód. 

Tehát amikor a betegségeknél keresünk kezeléseket, terápiákat, akkor meg lehet nézni, aki hisz benne, a 9-es házat is. Vagy ha valaki agykontrolozik, vagy reikizik, vagy prána nadizik, akkor azt is meg lehet nézni, hogy azzal nem lehet-e, vagy egyéb ilyen dolgokkal segíteni rajta. Tehát például ezt is bele tudjuk venni a repertoárba. 

Életterületek elemzése 8..h. - mások pénze, adósságok / Nicholas Cage

A 8. házat Nicolas Cage példáján keresztül nézzük meg. Ő most direkt lett kiválasztva, ugyanis rengeteg filmben szerepelt, Francis Ford Coppola rendezőnek az unokaöccse és a család is eléggé híres emberekkel van tele, barátja Johnny Depp. Három felesége volt, illetve a 3. még megvan, és azok is elég híresek voltak: Patrica Arquette, Lisa Marie Presley, és a legutóbbi Alice Kim. 


Szóval eléggé mozgalmas élete van, német és olasz felmenői és rengeteg akció, megy egyéb művész filmekben is szerepelt, nagyon-nagyon változó színvonalon, az Angyalok városa talán, amit úgy leginkább ismerünk a romantikus filmjei közül. Azért választottam őt a 8. házhoz, mert ő volt az, akit már említettem, hogy bizony nagyon komoly adósságokba keveredett és ezt akkor meg is tudjuk nézni az 8. házán.

Kérdezd a csillagokat - 8.h.a kérdőasztrológiában 6.rész



Na most ha valakire rákérdeznek, azért általában valakire rákérdeznek, nem saját magára az ember, akkor az is fontos, hogy mind a két 8-as házat kell nézni, az eredetit is, meg az elforgatottat is. Tehát én azt láttam, hogy akkor jön be, hogy ha mind a kettőt, és ez lehet nem csak egy ember, tehát múltkor mondjuk egy cicát néztünk, akkor is kell a saját 8-as háza, meg az elforgatott 8-as házhoz is közeledni és igazából lehet színtisztán megmondani, hogy akkor ebből most tényleg nincs felépülés.

Nőnap alkalmából : Női énkép és ideálkép

VÉNUSZ

A Vénusz a fiatal vagy független nő jelképe. Amennyiben egy nő horoszkópjában a Vénusz bolygó a Bikában, a Mérlegben vagy a Halakban áll, akkor meg tudja élni a nőiességet, mint nő. Egy férfi horoszkópjában ez az állás azt jelenti, hogy a nőies nő az ideálja és szereti a fiatal, avagy független nőket.

Életterületek elemzése 7.h. - párkapcsolat / Johnny Deep

Most Johnny Deppet vegyük példaként, akinek egy nagyon érdekes, színes magánélete van ilyen szempontból. Nézzük meg a 7. házát és akkor utána visszaigazoljuk az életéből.


Johnny Depp egy Ikrek férfi Oroszlán Ascendenssel, az Oroszlánnal szemben a Vízöntő áll, így a 7. ház a Vízöntőben fog kezdődni. A Vízöntőnek a hagyományos ura a Szaturnusz, amely benne is áll a házban és a Vízöntőben is áll, ez azt jelenti, hogy uralmi, ha megnézitek a méltóságokat, még egy uralmi méltósága és egy triplicitása is van. Nagyon erős ez a Szaturnusz, ami azt jelenti, hogy ez a terület is nagyon erős Johnny életében. De ez egy kártevő, plusz retrográd, ez azt jelenti, hogy biztos, hogy nem egyszer fog házasodni. Illetve azt is jelentheti a kártevőség miatt, hogy bizony nem minden kapcsolatából lesz házasság és ez így is van, mert két házassága volt eddig és vagy négy felsorolásra érdemes, élettársi kapcsolata a Wikipédia szerint.


Kérdezd a csillagokat - 8.h.a kérdőasztrológiában 5.rész



És ugye van még egy nagy témakörünk, ez a halálesetek. Ugye a kérdőben nincsen letiltva a halál elemzése, de azért csak indokolt esetben fogadjuk el, amennyiben a válasz valóban segít a kérdezőnek. Az is lehet, hogy nem a saját, hanem valaki másnak az életére, halálára kérdeznek rá. Hát ilyenkor az asztrológusra van bízva, hogy döntsön a belátása szerint, hogy úgymond jogos-e az a kérdés, vagy erkölcsileg.

Életterületek elemzése 6.h. - munkahely, mindennapi rutin / Vilmos herceg

Nézzük akkor itt Vilmos herceg, azaz a brit trónörökös képletét. . Nézzük meg a képletében, a 6. házat. Nem színész, ő lesz a kivétel. Nézzük meg milyen a 6. háza. A 6. ház mit hoz? Egyrészt a munkahely manapság, régen a szolgák háza volt, illetve az alkalmazottaink háza manapság, illetve a mindennapi rutin háza és a betegségek háza, nem az egészség háza, ne keverjük! Az egészséget az Ascendens mutatja, hogy mennyire vagyunk szívósak, vagy mire vagyunk hajlamosak, vagy hol vigyázzunk, de maga az, hogy betegség háza, a szerzett betegségek azok a 6. házhoz kötődnek.

Neki az Ikrekben kezdődik a 6. háza, az Ikrek kerekítve 20°-án. És nincs benne egyéb bolygó. Az ura, a Merkúr benne is áll az Ikrekben, sőt a 6. ház csúcsán áll, abszolút ide kapcsolja.

Kérdezd a csillagokat - 8.h.a kérdőasztrológiában 4.rész



Aztán van még egy olyan része ennek a 8-as háznak, ami veszteségek néven  fut, de igazából kiadásokról van szó. Például ezt meg lehet nézni minden hónapban gyakorlásképpen, hogy „lesz-e nagyobb kiadásom ebben a hónapban?” Na most ezt akkor lesz, hogy ha az 1-es ház ura,  a kérdező találkozik a 8-as ház urával fényszöggel. Kétféle kiadás lehet, amire számít az ember, meg amire nem számít. Ha számít, akkor van recepció, ez a lényeg.