Június 24: Szentivánéj

Szentivánéj – Szent Iván (Keresztelő Szent János) napjának előestéje, a június 23.-ról 24-re virradó éjszaka, évszázadok óta a nyári napforduló ünnepe, még a kereszténység előtti időkből származik. Több országban ma is ünnepnapnak számít, helyenként mozgó ünnep.

"A régiek hiedelme szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. A néphagyományokhoz illően – világszerte – örömtüzeket gyújtanak, melyeknek csodás erőt tulajdonítanak. A sötétség és az ahhoz kapcsolódó rontó hatások így egy időre – még ha csak egyetlen éjszakára is – de elveszítik hatalmukat az ember felett...."

Persze, a Shakespeare-féle verziót ismerjük, és talán még a Szent Iván éjszakájáról is dereng valami, de valójában mégis mi ez? Mit ünnepelnek ilyenkor és kik?

A Szent Iván éjszakájának másik neve már nem olyan dallamos és költői, mindinkább prózai: nyárközép éjszaka, ugyanis a pogány népek a nyári napéjegyenlőséghez (június 21.) kötik ezt a napot, amikor a legrövidebb az éjjel.

Annak ellenére, hogy a történészek a legpogányabb ünnepként tartják számon, a keresztény kultúrkörben Keresztelő Szent Jánoshoz kapcsolják ez az időszakot, de ebben az esetben már a június 23-áról 24-ére virradó éjről beszélünk.

A dátumbéli zavart a naptárak variálása okozza, ugyanis korábban a csillagászati nyár kezdete valóban június 24-re esett, de a tropikus időszámítási mód sajátossága és a korábbi naptárreformok következtében szétvált a két ünnep. A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, az év legrövidebb éjszakája miatt és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.

De miért Iván és nem János? A válasz nagyon egyszerű:  Keresztelő Szent János és Szent Iván éjszakája már az 5. században összeforrt, mivel a keresztény felfogásba is beletartozott a fény és a sötétség küzdelméről szóló tanítás, ezért végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette, aki „égő és világító fáklya volt” a hagyomány szerint. A magyar nyelvben Szentivánéj néven rögzült a nyáreleji ünnep, melynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át: Joann-Jovan-Ivan, így lett ez a nap Szent Iván napja.

A korabeli források szerint a magyarok legkorábban a  11. században (1026 körül) ünnepelték.

A tűzgyújtás szokása a mai napig él, de természetesen már régen is előkerült a termékenység megünneplése is ilyenkor, így nem csoda, hogy számos szerelmi praktika és jóslás is fűződik a naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából is sokféle jövendölést olvastak ki.

Emellett pedig a nők, lányok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel, aminek gyógyhatást tulajdonítottak