Nagypéntek

Ezen a napon nincs mise. Téves és kerülendő kifejezés a „csonka mise”.

Nagypénteken Igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros vagy lila öltözékben végzi. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt leborulnak. Ezt követi az Igeliturgia: Isten szenvedő szolgájáról szól az olvasmány, a szentlecke, és János evangéliumából olvassák fel a passiót. Ezután jön az évente egyszeri tisztelgés a kereszt előtt, a Kereszthódolat. Az igeliturgia teljes csendben áldoztatással ér véget. Nincs áldás, nincs elbocsátás.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

„Vasszegekkel veretel”

"A római időkben a keresztre feszítés a kivégzés szokásos módja volt, de mind a kereszt alakja, mind a kivégzés módja eltért attól, amilyennek a kálvária-képek mutatják. Míg a kivégző eszköz inkább a T betű alakjához hasonlított, az ikonográfikus kereszt meghosszabbított felső szárával az ősi nap- és égtáj-jelhez, az egyenlőszárú (görög) kereszthez közelít. A felső szár ad helyet annak a feliratnak, melyet János evangéliuma szerint Pilátus szegeztetett Jézus feje fölé:Iesus Nazarenus Rex Iudeorum, rövidítve: INRI. „A názáreti Jézus a zsidók királya”. (A nazarenus valójában nem „názáretit” jelent, hanem az „új hajtás” jelentésű héber nászir szónak latinos jelzői alakja. A „névtévesztés” persze korántsem véletlen, hiszen a nazarenus jelzőnek a nazaretusnál sokkal mélyebb a jelentése. Vö. a középkorban általánosan rügyező fa formájában, Lignum Vitaeként ábrázolt feszülettel. A lignum vitae szó szerint azt jelenti: az „élet holt fája”.) A feliratos táblával kiegészült egyenlőtlen szárú, úgynevezett „latin kereszt” a kettős kereszt előképe lett. Az elítéltet a kezébe vert szegek tartották, ezért valószínű, hogy a szöget a csukló felett, a kéztőcsontok vagy a két alkarcsont között verték át, hiszen a tenyér a súlyt nem tartotta volna meg. Hogy mégis így ábrázolták, annak oka lehetett. Olyasféle jelet kapott ezáltal Krisztus keze, mint Buddháé, akit gyakran ábrázoltak áldást osztó tenyerén sugaras napjellel."

Biblia – Jn 19, 17–27 – A keresztre feszítés (Szent István Társulati Biblia)

"Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!” Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány."

Pilinszky János: Stációk

"A halott Jézus a kereszten: iszonyatos erejű tény. Iszonyatos erejű látszat. Szeretet, Igazság, Isten napfogyatkozása. Mégis kell szemlélnünk, ahogyan van, mivel – szemben a paradicsombélivel – e halott fa halott gyümölcse: a mi igazi élő fánk élő gyümölcse (S. Weil). Ezentúl erről a fáról kell szednünk, egyedül ennek a fának gyümölcsével lehet jóllaknunk.

Itt, a kereszt alatt ne gondoljunk előre, a föltámadásra, inkább visszafelé, az Utolsó vacsorára, Jézus kiontott vérére és megtöretett testére: íme, a mi valódi ételünk, íme, a mi valódi italunk.

Ahogy egykor az isteni jászlat pásztorok és királyok vették körül, a kereszt alatt az örök éhség és emberi szomjúság áll.

A kihűlt és elnehezült testet végül is levették a keresztről és anyja ölébe helyezték. Méhének gyümölcse fekszik most holtan az anyaölben. A Tékozló Fiú még élve hazatalálhatott, de nem ő, a Szerelmetes Fiú, ki életét adta mindannyiunkért. Igaz, az ő „sorsa” már elvégeztetett, de nem Máriáé. Neki a „túlélők” fájdalma jutott, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni.

„Áldott a te méhednek gyümölcse” – hirdette egykor az angyal, s Máriának most kell igazán elfogadnia ezt a mondatot."