A hozzá fűződő mitologikus és tárgyi emlékanyag igen gazdag. Ennek fő oka az lehet, hogy az ókori magaskultúrák felvirágzása kezdetén az évkezdő tavaszpont még a Bikába esett (kb. i.e. 4400–2200 között). Ez az időszak a bikaistenek és tehénistennők tiszteletének virágkora. Amikor a tavaszpont továbbhátrált a Kos csillagképbe, a bikamítoszok értelme is megváltozott.
Sok ismert rege a héroszoknak a bikával vívott küzdelméről szól. Ezek egy része a tavaszpont birtoklásáért folyik a régi tulajdonos, a Bika, és az utód, a Kos képviselője között. Az elbeszélő ezekben a történetekben az új korszak pártján áll, ezért a Bika a letűnt világ, immár alvilág képviselője. Egyiptomban ez a harc a Szeth bika és Hórusz napisten között folyik. Persze Hórusz győz – a Szeth-kultusz az ó-birodalom végén lehanyatlik Egyiptomban –, a napisten megölt ellenfelét földarabolja, combját a Sarkcsillaghoz kötözi.
A „Marhacomb” csillagkép a mi Göncölszekerünk, amelyet egy római korból való csillagtérképen ugyanolyan kos őriz, amilyen az állatövi jegyek sorában is található. A krétai Minotaurusz-mítosz egyik lehetséges jelentése szintén ez. Thészeusz, a Kos-naphérosz azért megy le a labirintus-alvilágba lecsúszott Bika-Minoszhoz, hogy tőle a tavaszpontot megszerezze, amelyet a fonálgombolyag jelképez: a fonál a Nap útja, a gombolyag a rajta lévő csomópont vagy maga a Nap. A csillagászati korszakváltásra látszik emlékezni a híres bibliai epizód, amelyben a „kosszarvú” Mózes, az új törvények hozója összetöri az aranyborjút, a régi vallás immár tartalmát vesztett, „néma bálvánnyá” degradálódott jelképét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése