Oldalak

Paul Walker születésnapjára

Paul Williams Walker IV (Glendale, Kalifornia, 1973. szeptember 12. 05:59 – Santa Clarita, Kalifornia, 2013. november 30.) amerikai színész.  2001-ben lett igazán ismert Vin Diesel mellett a Halálos iramban című filmsorozatban.


Paul Walker már évek óta elhunyt, méghozzá elég tragikus körülmények között.
2013. november 30-án egy általa szervezett jótékonysági esten vett részt a kaliforniai Valenciában. A rendezvényt követően egy barátja (Roger Rodas) új autójával, egy piros 2005-ös kiadású Porsche Carrera GT-vel próbakörre vitte a színészt. A sofőr elvesztette az uralmát a kocsi felett és a jármű először egy lámpaoszlopnak, majd egy fának csapódott és kigyulladt. Mindketten a helyszínen életüket vesztették. Walker teste a felismerhetetlenségig elégett.


Most azt próbáljuk megnézni, mi mutatja képletében a történteket:


Paul Szűz jegyű volt Szűz Ascendenssel. A születési adata AA besorolású (a leghitelesebb, forrás: Astrodienst). Az Ascendensének ura a Merkúr szintén a Szűzben áll: azaz uralmi és egzaltációs méltóságú is. Mint sok Szűz Ascendensűnek a X.háza az Ikrekben található, annak is a Merkúr az ura, így (mint Keanu Reevesnél is látható), ő és a hivatása egy, és nagyon sikeres is benne.

Nézzük a halálát:
A képlet 3.házának csúcsán a Betegség/baleset arab pontot találjuk. A pont ura a Mars, amely megegyezik a 3.h.urával - ez utalhat a közlekedési balesetre. A  pont ura Mars pedig oppozicióban van magával az arab ponttal.  A 8.háznak almutene a Nap, ott áll az Asc-en a Denebola állócsillaggal.

A Denebola állócsillag  jelentése: nagy, feszítő erő, amely nagy eredményekre vezethet, de nagy veszélyeket is előidézhet. Katasztrófák, merényletek előfordulását is jelezheti. Hatása a közvetítő bolygó pozíciójától függ (ez itt a Merkúr, vagyis ez is mutathat közlekedéssel kapcsolatos dolgokat). Változatossággal teli, gyakran veszélyes, haladással, a modern világ kérdéseivel összefüggő, a hétköznapi ember számára szokatlan életfelfogás.



A Mars a 8.házból közeledő trigonban van a Nappal és Asc-sel. Azaz a halál lehetősége idő előtt eléri a szülöttet, és mivel a Mars az, ezért lehetett sajnos égés a halál közvetlen oka.

A IV.h. dolgok vége, ura a Jupiter az 5.h-ban azt jelzi, hogy szórakozás közben és előadóművészete által éri a vég. Ugyanazt erősíti, hogy a  Halál arab pontja ami a Bak 0°-on áll, szemben a Szaturnuszal ami az 5.h.ura.

Ezekkel a jelekkel arra szeretnék rámutatni, hogy egy szokatlan körülmények között történt vagy tragikus halálesetnek azért vannak rámutató jelei. Míg egy "átlagos" életvég nem feltétlenül jár ilyen jelentős jelekkel, hiszen bár nem szeretünk manapság beszélni róla, a halál végül is az élet természetes része kéne, hogy legyen.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése