Oldalak

Kérdezd a csillagokat - 7.h.a kérdőasztrológiában 3.rész

Amit még akartam mondani, ugye két jelölőnk is van az Ascendens urára, főleg az Ascendens ura meg a Hold. Na most a fizikai igényt jelzi az Ascendens ura, tehát ezek azok az igények, hogy például nem akar egyedül aludni, nem akar egyedül nyaralni menni, kell akivel gyereket nevelhet, vagy aki elviszi a gyereket az iskolába, érted. Szóval ez így most nagyon szét van szedve, az életben ez nem válik ennyire szét, de érted, hogy mire gondolok. Tehát magyarán, akivel együtt akar élni fizikailag a nap 24 órájában. 

Ascendensek értelmezése 5.- Angelina Jolie

További részletek és megrendelés: Csillagok útján c. asztrológia könyvem


Akkor folytassuk az Ascendens uraknak az elemzését, illetve a születési uralkodók elemzését. Mégpedig Angelina Jolie képletével. És most egy olyat mutatok meg nektek az eddigiekkel ellentétben, akinek nincsen különösebb méltóságban, sőt egyáltalán semmilyen méltóságban nincsen a születési uralkodója, hogy mit lehet ilyenkor kezdeni és mit jelent ez.



Kérdezd a csillagokat! - 7.h. a kérdőasztrológiában 2.rész

Tehát mik a fontosak egy párkapcsolati képletnél? 

Mindenképpen az Ascendens, a Descendens urai, illetve hát uralmi vagy egzaltációs urai, vagy almutenjei, illetve a Hold. Illetve ha már meglévő kapcsolat, akkor ugye érdemes az 5-ös házakat is belevonni a vizsgálódásba, az a testi része a kapcsolatnak, tehát egy létező párkapcsolatban azért az is fontos, hogy például ha probléma van, akkor sokszor ugye a szexszel van probléma.

Ascendensek értelmezése 4. - Antonio Banderas


Nézzük akkor még pár példán még ezt, mert igazából példákon lehet ezt jól megérteni. Itt van például Antonio Banderas képlete.


Ő egy Halak Ascendensű ember szintén, mint Clooney. Vizes elemű, ami a nedves-hideg ősminőséggel, egy összehúzódó, de rugalmas típusú ember, szubjektív és érzelmes, érzelmileg közelít mindenhez.

Kérdezd a csillagokat! - 7.h. a kérdőasztrológiában 1.rész

Bele is vághatnánk a 7-es házba, ami sokkal izgalmasabb ilyen szempontból, kérdésként, mert ezt szeretik nagyon ugye ez a párkapcsolati kérdés, ami főleg ide tartozik. Meg hát 1-2 ilyen apróság, mint az orvos választás is ide tartoznak, illetve a társulások. Tehát tulajdonképpen ezek a nagy témái a 7-es háznak, de hát azért leginkább a párkapcsolat iránt érdeklődnek az emberek.

Ascendensek értelmezése 3. - George Clooney

Nézzük a következő példánkat, méghozzá George Clooney-t. 

Ő egy Halak Ascendensű ember, aki – legalább megint egy másik elem – a vizes elemet képviseli az Ascendensével.

A Víz elem miből épül fel? Az bizony a hideg és nedves ősminőségekből. vizsgáljuk meg akkor most ezeket is. A hideg azt beszéltük, hogy az összehúzódás, mindenképpen egy befelé fordulásra ösztönöz, a nedves az pedig a képlékenység, a mindenhova eljutás képessége. ilyen szempontból egy kicsit összecseng a labilis jellegével a Halak jegyének.


Kérdezd a csillagokat! - 6.h. a kérdőasztrológiában 6.rész

Orvost is lehet nézni ugye ebben a témában. 

Jó-e az orvos? 

Az hetes házas kérdés lesz mindig. Ugyanezek a szabályok érvényesek rá. Hát, azért a mai orvostudományban nem az a lényeg, hogy szeressen engem, egy holisztikus orvostudományban azért fontos lenne, itt azért nem ez a lényeg, tehát nem az a lényeg, hogy szeresse az egyes ház urát, hanem le tudja-e győzni a hatos ház urát vagy nem, meg hogy mennyire ért hozzá, tehát szakmailag milyen méltósága van. 

Ascendensek értelmezése 2. - Brad Pitt


Következő, akit már vettünk, Brad Pitt. Neki nézzük, hogy mi az Ascendense, honnan indulunk?
Ő egy Nyilas Ascendensű ember. Ez mit jelent?


A Nyilas ősminőségben egy meleg, száraz jegy, itt pont fordítva: a meleg az a kiáradást jelzi, ő az, akit nem introvertáltnak mondanánk, hanem extrovertáltnak, aki mások felé fordul vagy a világ felé. Viszont ez is száraz, mint a Föld, itt is megvan az a fajta strukturáltság, ami szerves részét képezi az ő egyéniségének. És ebből lesz a Nyilas jegye, a tüzes jegy, amiről szintén beszéltünk.

Kérdezd a csillagokat! - 6.h. a kérdőasztrológiában 5.rész

És akkor jön ugye a terápia, tízes ház. 

Na, most két dolgot csinálhat a terápia, amikor keressük a megfelelőt. Terápiának hívunk minden ilyet, mondjuk ez egy régies elnevezés, mondjuk gyógymód vagy kezelés. Két dolgot csinálhat: vagy az aszcendens urát erősíti, tehát ugye akkor azt jelenti, hogy recepcióban van vele, segíti az aszcendens urát, tehát erősíti a betegséget, vagy a hatos ház urát exilbe vagy fallba teszi, vagy legalább uralja a hatos ház urát, ami mit jelent ugye, hogy gyógyítja a betegséget, vagy legalábbis kordában tartja.



Ascendensek értelmezése 1.- Keanu Reeves

További részletek és megrendelés: Könyveim

Kicsit nézzük meg, hogy ez mit árul el rólunk így általánosságban. Ez lesz a kályha, ahonnan majd elindulunk mindig ezeken a példákon. 

Nézzük meg, hogy milyen lehet egy Ascendens? 4 elemünk van, 4 elemi felosztásunk: Tűz, Föld, Víz, Levegő, mindegy a sorrend. És most akkor vissza tudunk kanyarodni az ősminőségekhez és mindig érdemes észben tartani, hogy az adott elemet milyen ősminőségek alkotják, mert ezeknek is megvan a jellemzője, és ezt bizony alkalmazni lehet úgymond általánosságban, átvitt értelemben az adott emberre is. 

Az pedig, hogy annak a jegynek az uralkodó bolygója majd milyen jegyben és házban található, pedig a fő érdeklődési kört jelöli ki, illetve azt még hozzátesz ehhez az Ascendenshez.

Kérdezd a csillagokat! - 6.h. a kérdőasztrológiában 4.rész

Na, most mi az oka a betegségnek? Vagy mi idézte elő?


Azt meg lehet nézni például a Hold utolsó fényszögéből. Ez például lehet egy balesetnél is érdekes, mert ugye a balesetek is ide tartoznak ugye, a hatos házhoz. Tehát mit tudom én, autóbalesetnél figyelmetlenség, vagy fáradtság, vagy egyszerűen legyengülés, mondjuk egy immunrendszernél, vagy megfázott, teszem azt, ha a Hold a Szaturnusszal volt mondjuk fényszögben. 

Alan Rickman horoszkópja

Most január 9-én volt Piton professzor születésnapja a Harry Potter világában. És bár az őt megszemélyesítő színész Alan Rickman februári születésű, mégis sokan a világon ekkor emlékeztek meg róla, mivel tavaly ő is az elhunyt hírességek között szerepelt.


Kérdezd a csillagokat! - 6.h. a kérdőasztrológiában 3.rész

Mi jelzi a gyógyulást?

Hát vagy egy távolodó fényszög az egyes-hatos ház ura között, vagy ha átlép valamelyikük másik jegybe, tehát nagyon a jegy végén van. 
Viszont ott meg kell nézni a recepciókat, hogy változnak-e azzal a recepciók egymás iránt vagy nem. Mert ha a recepció nem változik, vagy nem olyan mértékben, magyarán megmarad valamilyen recepció, akkor az azt jelenti, hogy a hajlam megmarad arra az adott betegségre.

George Michael horoszkópja

Egyik énekes barátnőm nagy kedvence, George Michael, pár nappal Carrie Fisher előtt halt meg 2016 karácsonyakor. Nézzük meg az George horoszkópját is!


George Michael, születési neve Γεώργιος Κυριάκος Παναγιώτου (Jeórjosz Kiriákosz PanajótuLondon1963június 25. – Goring-on-Thames, Oxfordshire2016december 25.) kétszeres Grammy-díjas angol énekes-dalszerző, aki az 1980-as években lett népszerű, amikor megalapította a Wham! nevű popduót, egykori iskolatársával, Andrew Ridgeley-vel. Olyan világszerte sikeres dalok kötődnek a nevéhez, mint a Last Christmas és a Wake Me Up Before You Go-Go, albumok közül pedig az 1987-ben kiadott Faith, valamint az 1990-es Listen Without Prejudice Vol. 1Karriere során Michael több mint 100 millió lemezt adott el. Debütáló szólólemeze, a Faith (1987) mintegy 20 millió példányban kelt el világszerte

Kérdezd a csillagokat! - 6.h. a kérdőasztrológiában 2.rész

Hol lehet a baj?

Ehhez lesz egy betegségtáblázatot. Ez a bolygók a jegyekben, azt lehet megnézni. 
Tulajdonképpen ez a jegyházas rendszeren alapszik, tehát a saját uralmi jegyétől számítva hányadik jegyben van. Ezen alapszik ez az egész táblázat. 

Ha már régóta megvan a betegség, akkor nem biztos, hogy akár erős recepció, akár fényszög jelzi, tehát ez megint háttér, háttér, háttér.... 

Carrie Fisher horoszkópja

Carrie Fisher (October 21, 1956,  Burbank, California, United States)  2016 karácsonyán hunyt el hirtelen. Pont 60 éves volt. Sokunknak akik a 70-80-as években nőttünk fel az eredeti "A csillagok háborúja" trilógia Leia Organa hercegnőjét testesítette meg. Ezáltal a szerep által vált ikonná. Nézzük meg a szerepén keresztül, mennyire illett a jelleméhez ez a karakter.

Carrie Mérleg Napú, Bak Ascendensű hölgy volt. Ez szépen passzol Leia hercegnő szerepéhez, aki egy vezető alkatú politikusnő tulajdonképpen a Star Wars univerzumban. 



Kérdezd a csillagokat! - 6.h. a kérdőasztrológiában 1.rész

6.ház: a betegségek

Először is meg kell nézni a kérdező állapotát, hogy mennyire egészséges. Tehát az Ascendens ura itt még fontosabb lesz, ugye mindenféle sújtottság, vagy egyebek, azok hátrányosan befolyásolják az állapotát. Illetve meg kell nézni a hatodik házat, tehát a betegséget magát, hogy melyik az erősebb, a kérdező vagy a hatos ház ura. Ugye attól is függ, hogy ki győzedelmeskedik a másikon. Illetve a hatos ház csúcs dinamikája, tehát, hogy kardinális, szilárd vagy változó, az például megmutatja azt is, hogy milyen a lefolyása. A hatos ház csúcs dinamikája, illetve a hatos ház csúcs ura is, hogy milyen dinamikájú jegyben van. Általában fix jegyek jelentik a krónikus, gyógyíthatatlan betegségeket.

J.R.R. Tolkien horoszkópja

J.R.R. Tolkien a Gyűrűk Ura, a Hobbit és más művek szerzője január 3-án született, 1892-ben Bloemfontein, South Africa.


Tolkien professzor Bak jegyű volt, Szűz Ascendenssel - ez rögtön meg is magyarázza nekünk, hogy tudott negyven évet eltölteni azzal, ahogy aprólékosan kidolgozta Középfölde világát. Még a holdjárásokat is összepasszította utólag, nehogy ellentmondás legyen a történetében!
Halak Holdja pedig rögtön hozza a kellő fantáziát mindehhez.