BELSŐ TANÁCSADÓK

Kiegészítés az eddigiekhez - titkos technikák (ezekről még a könyvemben sem volt szó!  )

Mire hallgassunk? A józan eszünkre, az ösztöneinkre vagy a testi érzeteinkre?
A három megközelítési módot a Nap,a Hold és az Asc ura fogja jelölni számunkra.
A Napunk a racionalitás, a tudatosság fényét hozza mindig, a Holdunk az ösztönös megérzéseinket, ráérzéseinket, az Asc ura ( a születési uralkodónk) pedig elsősorban a testi érzeteinket.

Egyszerűen eldönthetjük, melyik részünkre érdemes hallgatnunk: nézzük meg, melyik bolygónk áll ezek közül a legnagyobb méltóságban (és legjobb házhelyzetben):
- ha a Napunk, akkor mindig a józan megfontolás döntsön, mindig gondoljuk végig a dolgokat, mérlegeljünk, sorakoztassunk fel érveket és ellenérveket és használjuk a józan eszünket (pl. gyakorlatiasan számoljuk ki, megéri-e nekünk valami, nézzünk körül, tájékozódjunk, mielőtt döntünk stb.) - itt azért nem a Merkúrról beszélünk, mert az csak analizál, szállítja az információkat a közhiedelemmel ellentétben, igazán tudatosan végiggondolni és dönteni a Napunkkal fogunk!
- ha a Holdunk a legerősebb, akkor az ösztönös megérzéseink, bevillanásaink számítanak a legtöbbet (pl.- valamiért jön az az érzet, hogy nem kéne felszállni erre a villamosra majd a következőre - ne szálljunk fel, hiába mond ellent a tudatos eszünk, mert lehet, hogy túl sokan lesznek rajta, vagy lerobban vagy akármi);
- végül ha a három közül az Asc-ünk ura a legjobban álló bolygónk, akkor hallgassunk a testi megérzéseinkre! (feláll a szőr a karunkon ettől a az embertől? görcsbe rándul a gyomrunk egy helyzettől? lezsibbad kezünk-lábunk, mikor meg kéne tennünk valamit? - ne tegyük, meg hallgassunk a testünkre! Ha viszont bizsereg mindenünk egy új ötlet hallatán - ne fogjuk vissza magunkat!)
Vegyünk egy e példát: új lakást akarunk venni és éppen megnézünk egyet:
Ha a Napunk az erős, hallgassunk rá, mikor azt mondja a józan eszünk, hogy hm, ez jó helyen van, pár éve múlva itt fejlesztenek, felmegy az ára, van elég szoba az összes gyereknek, közel a bolt, az iskola, munkahely stb. kevés a rezsije, megéri! Persze ha a számítgatásaink azt mondják, nem, ez sajnos nem éri meg, akkor is ugyanígy hallgassunk rá (hiába látjuk lelki szemeinkkel, hogy milyen jó lenne a hatalmas panoráma ablakokból nézni a kinti hóesést - igen de ha nem tudjuk fizetni a hitelt, amit felvettünk rá, és amire a tudatos Napunk figyelmeztetett már előre, akkor nem sokáig fogjuk nézegetni a mégolyan gyönyörű látványt sem!)
Ha a Holdunk az erős, és belépve megnézendő lakásba, bevillan, hogy fognak itt szaladgálni a gyerekeink, vagy éppen itt fogunk megöregedni, tök otthonosan érezzük magunkat egyből, vagy már haza sem akarunk menni innen, hallgassunk az ösztöneinkre és ezt válasszuk (akkor is ha a gyengébb Napunk azzal fog bombázni, hogy de hát messze van a bolt, az iskola, vagy nem egészen tuti az ár-érték aránya, túl sokat kérnek érte stb. Igen ám, de itt boldogok leszünk!) Viszont ha ellentétes megérzéseink vannak, arra is hallgassunk: mint egy bnőmnek, akik megnéztek a Svábhegyen egy gyönyörű villát, ami ma már társasház, gyönyörű panorámával, és mégis azt érezte, hogy ő ide be nem teszi a lábát! Hazamenve rákeresett az Interneten a ház történetére és kiderült, hogy a 2.vh-ban a nyilasok sok zsidó foglyot őriztek itt és meg is kínoztak, mielőtt táborokba deportálták volna őket. Nem biztos, hogy jó egy ilyen energiájú helyen lakni!
Ha viszont az Asc ura, a születési uralkodónk van a legerősebb méltóságban, akkor arra figyeljünk az új lakásban: vannak-e fura érzeteink, pl. hideg fuvallatok, libabőrösek leszünk, vagy elgyengül a lábunk, vagy furán összeszorul a gyomrunk, akkor az valami negatív dologra figyelmeztet minket a lakással kapcsolatban. Ellenben, ha ujjongani támad kedvünk, ahogy belépünk, kisimulnak az idegeink, szívesen szívjuk be a lakás illatát, stb. akkor érdemes a vételben gondolkozni.
Példa: A férjemnek a Napja exil a Vízöntőben, a Jupitere ugyan triplicitásban a Mérlegben, de hanyatlóházas, alig érvényesül, így a Holdja a legerősebb, mert az triplicitásban van a Szűzben de követő házban, és így nagyon jók a megérzései! Pl. érzi, ha nem kéne belevágni egy dologba, megérzi, hogy rossz vagy jó kimenetele lesz, hogy súlyos-e egy testi tünetem vagy nem, de sokszor olyan egyszerű dolgokat is, hogy le kéne szállni erről a járműről, mert történik valami kellemetlen - persze nagyon sokáig nem hitt ezekben, hiszen ő racionális mérnökember, milyen hülyeség már ez?! Aztán "megneveltem" 
Nos, meséljetek, kinek melyik a legerősebb méltóságú bolygója a 3 közül? És szoktatok-e hallgatni rá? Vagy inkább elhessegetitek amit tanácsol?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése