DEWEY'S 24 ÓRÁS READ-A-THON


Első 24 órás read-a-thon-om, és pont úgy esett, hogy én is részt tudtam venni rajta. Azt nem tudom ugyan, hogy miért pont Dewey's Read-A-Thon-nak hívják, vagyis a könyvtári rendszer kitalálójáról nevezték el, de ha már így volt, egykori könyvtárosként, elhatároztam, hogy végigcsinálom pár függőben levő önfejlesztő könyvemmel. Elsőként befejeztem a nemrég megvett erdőfürdőzésről szóló japán könyvet, majd folytattam egy olasz életmód-tanácsadóval, aztán kiolvastam a testvérség mibenlétéről szólót. A boldog dán lykke-ről szólóba már csak belekezdeni tudtam a 24 órás maraton alatt, de másnapra azért az is kiolvastam, így elhoztam nektek a véleményemet róluk.




Mijazaki Josifumi

Sinrin-joku 



Az erdőfürdő néven elhíresült módszer az utóbbi években kezd teret hódítani a világban, főleg Japánból kiindulva. Nevetséges, de ma már annyira elvárosiasodtunk, hogy külön terápiás sétákat kell szervezni az erdőkbe a stressz leküzdéséhez! A japán professzor-író fejlesztette ki ezt a módszert a tokiói Csiba Egyetemen. Kollégáival karöltve hosszas kutatásokat folytatnak napjainkban is, arról, hogy milyen élettani hatásokkal bír a növények fák látványa, illata, közelsége, az erdőkben eltöltött idő az egyénre. A könyvben nemcsak a kutatásaikat, kísérleteiket mutatja be egészen részletesen, hanem leírja az általuk szervezett programok mibenlétét, és hogy ez a módszer milyen eredménnyel terjed a világ más városaiban….Miután egyfajta összefoglalást és egyben reklámot is nyújt e kötetben a professzor a módszernek, így arányaiban kevesebbet tudunk meg arról, hogy alkalmazhatnánk ezt mi egyszerű halandók a betondzsungelünkbe szorulva – de sebaj„ most nálunk is rákaptak a kiadók, vagy 2-3 ilyen könyv van megjelenés alatt, majd azokból kiegészítem a tudnivalókat! A könyv 4 csillagot kapott tőlem.



Citromból ​limoncellót 




A kötet teljesen az Izek, imák, szerelmek c. regény itáliai részére hajaz. A félolasz írónő, terapeuta a saját példájából kiindulva beszél nekünk arról, hogyan lehet feldolgozni a veszteségeket életünkben, milyen lépésekkel térhetünk vissza az életbe egy-egy traumatikus helyzet után. Ehhez felhasználja a nápolyi rokonainak a bölcsességeit, dél-olasz hagyományok erősségeit, és némi mediterrán ételrecepttel és limoncellóval (olasz citromos likőr) karöltve elkalauzol minket az elfogadás és továbblépés ösvényére. Aki szereti az olasz mentalitást amúgyis, annak kellemesen ismerős lesz az il dolce far niente (vagyis az édes semmitevés) pillanatai éppúgy, mint a mint mélyen gyökerező vallásosság, vagy éppen az életigenlő tarantella tánc segítségül hívása…. 
Ui. később megkóstoltam a limoncellót, de őszintén szólva nekem túl erős volt és nem elég citromos (de lehet, hogy csak az volt a baj, hogy nem original olaszt ittam?).

4,5 csillagot adtam rá.

Születési ​sor(s)rend 


Kevin Leman sok-sok éve foglalkozik a testvér-problémákkal, pontosabban, hogy mivel jár, ha valaki legidősebbként vagy éppen középső vagy legkisebb gyerekként születik egy családban. Sőt az egykékről sem feledkezik meg ( mint kvázi legidősebbekről). Kutatásai alapján úgy véli, a születési sorrend meghatároz egy sor személyiségvonást is, ami épp azért fejlődik ki, mert adott helyet foglalja el a szülött a családban. Ez alapján ad tanácsokat, hogyan dolgozzunk, vagy éljünk párkapcsolatban minél harmonikusabban ilyen vagy olyan sorrendiségű emberrel. Plusz a gyereknevelésről is beszél, hogy jó nevelni, mire figyeljünk, mit erősítsünk, mit nyesegessünk különböző korú csemetéinknél. Bár lehet vitatni, hogy tényleg működik-e a rendszere (van kollégája nem egy, aki vitatja ezt), ám sok saját tapasztalattal és huncutsággal (mivel legkisebb szülött volt) a háta mögött, Leman állítja, hogy a módszere működik! Én ugyan nem tudom megítélni, egykeként, de nagyon érdekesnek találtam, és ezért ajánlom minden több gyermeket nevelő szülőnek, biztos hasznos tippeket kaphat belőle a gyerekneveléshez!
Szintén 4,5*-ot adtam neki.


Lykke



A szerző Meik Wiking már írt egy nagysikerű könyvet a hygge-ről, a bekuckózásról, ezt most kiterjeszti tágabb körben úgy általában a boldogság (lykke = lüke) kereséséről. Amelyet immár nemcsak Dániában, hanem az általa alapított Boldogságkutató Intézet tanulmányai alapján az egész világon vizsgál. Megpróbálja összegyűjteni mik azok a legfontosabb összetevők, amelyek elősegítik, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Szerepel közte a társas kapcsolatok fontossága, a bizalom a környezetünkben, az értelmes célok fontossága, a létbiztonság stb. A tételeket sok példával támasztja alá a világ különböző sarkaiból, pl.hogyan szerveztek önellátó közösséget Ausztráliában egy zsákutca lakóiból vagy hogyan ünneplik a dánok a nyári napfordulót, és hasonló történetek. Az illusztrációk sítlusa összekapcsolja a Hygge c. könyvvel, úgyhogy azt hiszem ezt is érdemes felrakni a polcra és időnként, akárcsak inspirációkért is, fellapozni.
Ez is 4,5 csillagot ért nálam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése