2018. február 19., hétfő

Kérdezd a csillagokat 8.

2.Fejezet


Jegyek

A Földről szemlélve a Nap az év 365 napja alatt végigjárja az égbolt meghatározott sávját. A régiek megfigyelték, hogy a fogyatkozások (eclipsek) csakis ebben a meghatározott sávban jönnek létre. Ezért elnevezték ezt ekliptikának és a babiloni csillagászok felosztották ezt a körpályát 360Fokra Ezzel a rendszerrel már elvileg lehetett mérni az égitestek adott helyzetét az év bizonyos szakában, de ez kevés volt. Az ekliptikát  tovább kellett osztani. Ha a360-at elosztjuk 12-vel akkor egyenlő30 fokos szeleteket kapunk. Ezek a szeletek lettek a zodiákus jelek.  E jelek a nappálya hátterét adó csillagképekről kapták a nevüket és a nyugati asztrológia mindmáig ezt a rendszert használja, ezt hívjuk tropikus zodiákusnak (tropikus=körbeforgó), mert a 12 egyenlő jegyszelet a nappálya hátterét adó csillagképekhez képest folyamatos hátráló mozgásban van (ez a precesszió jelensége).



Jegyek elemi csoportosítása

Kezdjük az ősminőségekkel, abból épülnek fel a jegyek, ezt itt kell elkezdeni. Négy ősminőségünk van, ha elemileg akarjuk majd csoportosítani a jegyeket, ez ahhoz kell.  A négy ősminőség a meleg-nedves-száraz-hideg tartja a mozgásban a világot a régiek hite szerint:” A mozgást a Meleg indítja azzal, hogy hat a Nedvesre, a Nedves ezáltal fokozatosan szárad, mégpedig olyan arányban ahogy a  Meleg lehül és Hideggé lesz.”
A négy ősminőség a hideg, a meleg, a száraz és a nedves. Ez valószínű az emberiség alapvető tapasztalatai alapján alakultak ki. Illetve ezeknek vannak persze elméleti jelentőségei is, hogyan lehet értelmezni.
A hideg az az összehúzódás , tartás, sűrűsödés, felhalmozódás, erőtlenség. A saját énje által felszívja a másikat.
A meleg az a kiáradás, mozgékonyság, aktivitás, szétterjedés, oldódás. A meleg azon fáradozik, hogy a saját énjével aktívan áthatoljon a másikon.
A nedves az alkalmazkodás,  mindenhova befolyik, folyékonyság, rugalmasság, fellazulás, elpuhulás, passzivitás, befolyásolhatóság. A nedves ősminőség a másikkal passzív odaadással és összeolvadás által kapcsolódik.
A száraz az pedig merevség, strukturáltabb megnyilvánulás, keményedés, feszültség, feszítő jellegű, inkább befolyásoló. A saját énje akar uralkodni a másik fölött.


A négy ősminőség így nyilvánul meg önmagában, de egymással keveredve különböző hatásokat hoz létre. Illetve az elemeket és a bolygókat is ezek az ősminőségek építik fel.
Ezen ősalkotók hozzák létre a régiek gondolkodása szerint a négy őselemet: a hideg és a száraz a Föld elemet fogja adni, a hideg és a nedves a Víz elemet, a meleg és a száraz a Tűz elemet, és a meleg és a nedves a Levegőt.
Ezekhez az elemekhez bizonyos temperamentumok is tartoznak, ez azért érdekes, mert például a Kérdezőről, vagy akiről kérdezünk, ezek által lehet tudni, hogy milyen temperamentumú, hogyan áll a dolgokhoz.



A Tűz igyekezetet, türelmetlenséget, merészséget, gondtalanságot, bizalmat, féktelenséget, hevességet, dühöt, szenvedélyességet, büszkeséget, parancsolni vágyást, vezetni akarást jelent. Kifelé áradó, életöröm van benne, energia, akarat, pozitív, aktív, játékos, nem az a szorongós alkat.

A Föld az egy melankolikusabb alkat, ott az anyagias érdekek, józanabb, megfontoltabb életvitel játszik szerepet, mértékletesség, anyagi biztonságra való törekvés, racionalitás. Nem igazán életvidám,  ha csak föld van, és nincs tűz, akkor ott eléggé szorongós lesz az ember.  Erőfeszítés, türelem, nyakasság, a nézetek merevsége, konzervatív szellemű. Megfontolás, értelem, vizsgálóképesség. kételkedő, tagadó jellegű a gondolkodása. Az elkülönülést szereti, a kombinálást, a mechanikus, egzakt dolgokat.

A Víz az flegmatikus, a testi kényelmet keresi, a csendet, nyugalmat, a békét. Ott az érzelmek dominanciája van, érzelmi alapon szemlél mindent, ez is szubjektív, mint a Tűz. Érzelmi biztonságra törekszik, tele van érzésekkel, de ezt nem mindig lehet róla leolvasni. Ez az a nagy becsapás, hogy azt hiszi az ember, hogy ha vízjegyű, akkor érzékeny, érzelmes, és az rá van írva, egyáltalán nem biztos, sőt a Víz jegyek szokták legjobban elfojtani, vagy legalábbis nem mutatni az érzelmeiket.

És aztán van a Levegő elem, ami a szangvinikus temperamentum, izgő-mozgó, kommunikatív, aktív, nagyobb a társasági igénye. Mozgékonyságot jelez mindenben, alkalmazkodást. A Levegő könnyen megközelíthető, de arra törekszik, hogy szétszóródjon. Enyhe izgatottság, de csak felszínesen.
Akár a kérdőben is lehet alkalmazni, hogy az ASC, annak az ura és a Hold, mint társuralkodó milyen jegybe esik, és akkor ez sokat elárul a Kérdezőről, hogy hogy áll a dolgokhoz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése