Kérdezd a csillagokat 10.


Jegyek dimanikai csoportosítása 2.
 A Változó minőség jellemzője a változékonyság, valamit megváltoztatni, átalakítani. Gyakran lemarad a dolgokról, mert túl sokat hezitál, nehezen tud dönteni.  Labilitás, alkalmazkodó képesség, bizonytalanság jellemzi.


Ez a dinamika úgy néz ki egy folyamatnál, hogy elkezdődik és lebeg, hol így, hogy úgy áll hozzá az illető, vagy hol így, hol úgy folyik, megakad egy kicsit aztán folytatódik,  hullámzónak mondhatnánk a dinamikáját. Ha az adott témával kapcsolatos a változó jegyeknek a dominanciája, akkor az illető még vacillál abban a témában, nem tud dönteni, bizonytalan, mérlegeli a dolgokat.



Ha Kérdezőnk változó dinamikájú, akkor valószínűleg még egyszer fel fog keresni, hogy biztos jól mondtad-e. És mindenképpen azt jelenti, hogy valamiből több van. Vagyis legalább kettő vagy több. Ez, mint mondtam bármi lehet, de ha például azt látjuk, hogy társulni akar valaki, megnézzük a hetes ház csúcsát, és az kettős jegyben van, akkor mindenképpen gyanakodhatunk, és ilyenkor vissza is kérdezünk, hogy több üzlettársa van ? És általában kiderül, hogy igen, több üzlettársa van. Az is lehet, hogy ő nem mondja, csak azt, hogy társulni szeretne, de a kettős jegyből látszik - a változó jegyeket általában kettős jegynek is mondják -, ott általában több van abból az adott dologból.
Vagy ha megláttam egy ruhát a kirakatban, és érdekel, hogy van-e még ebből a boltban, és változó jegyekben van a jelölője, akkor valószínű, hogy még jó pár van belőle, nem kell sietni. Ha kardinális lenne, akkor sietnék, mert lehet, hogy már csak egy van belőle, amit a kirakatban láttam.

Ugyanígy van a fix jegyeknél is, azok is egyet jelentenek, ha mennyiséget nézünk velük. Egyébként a stabilitást, a változatlanságot jelölik. A szilárd minőség jellemzője a kitartás, megőrzés, állhatatosság. Mozdulatlanság fenntartás, változatlanság jellemzi. Kivárja a megfelelő pillanatot a cselekvéshez. 

Fix jegyek: Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő.
Például, ha az a kérdés, hogy stabil-e az állásom, ilyenkor a tízes ház csúcsa jelenti a munkahelyet, ha az és annak az ura fix jegyben van, akkor a munkahely biztos, hogy nem fog változni. De például olyan folyamatoknál, mint perek, vagy NAV vizsgálat, vagy ilyesmi, ott nem biztos, hogy jó ez, mert azt jelenti, hogy bizony hosszú ideig tartó lesz. Nekem is van olyan ügyfelem, akinek már jó egy éve van egy pere és csak folyik és folyik, és sehol nem látható a vége. Ezek a fix jegyű dolgok.

2 megjegyzés: