Az őszi napéjegyenlőséggel hamarosan beköszönt az ősz, és ezzel eljön a következő bőségteremtő lencsemágia ideje is.

A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.



Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja.



Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul.

A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.
Lencsemágia a bőségért, a biztonságért és az egészségért

A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend van, s belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit.


Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjukcsak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.

második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!

harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire.

Ne feledjük, hogy ez nem étkezés, hanem szertartás! A gyertyát a szertartásunk végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsuk el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Ne csippentsük el, és főleg ne fújjuk el a gyertya lángját!

2013. szeptember 22-én vasárnap, közép-európai idő szerint 22 óra 44 perckor veszi kezdetét az ősz. (GMT.: 20.44)
Az első étkezés legoptimálisabb ideje 23-a, hétfő, s lehetőség szerint a kelő Nap idejében, a Nap felé fordulva fogyasszuk el a hét kanálnyi lencsét. Ezen a hétfőn még a déli időpont is jó, természetesen a Nap felé fordulva! Ha a fenti időpontot valamiért nem sikerül tartani, akkor törekedjünk arra, hogy lehetőleg még napnyugta előtt végezzük el a szertartásunkat a Nap felé fordulva.

A második napon, szeptember 24-én kedden, szintén a hajnali, vagy a déli órák a legoptimálisabbak.

A harmadik napon, szeptember 25-én szerdán is a hajnali órák a legjobbak, de még a déli időszak is megfelelő.

Ha a fenti időpontokat valamiért nem sikerül tartani, akkor törekedjünk arra, hogy lehetőleg még napnyugta előtt végezzük el a szertartásunkat, természetesen a Nap felé fordulva.

Már számtalan pozitív visszajelzés érkezett, hiszen évszakról – évszakra újra elküldjük a lencsemágiáról írott levelünket, így egyre többen tapasztalják meg ennek az egyszerű szertartásnak a csodáját. A titok az, hogy minél jobban jelen vagyunk az étkezések alatt annak a kevés gondolatnak, aminek ki kell töltenie a tudatunkat, annál jobban működik ez a „mágia”.

Áldás és boldog bőség VAN e sorok olvasóján!

Paksi Zoltán hírlevele
2013. szeptember


És, hogy az egészségünkre is gondoljunk, íme a vegán lencsefőzelék recept BioBrigi oldaláról:
Lencsefőzelék

Hozzávalók:
1/2 kg lencse
1,5-2 liter víz
1 kis fej hagyma
2 ek liszt (teljes kirőrlésűt használtam)
babérlevél
borsikafű
őrölt köménymag
1 ek olaj
1 tk só

Megpucoltam egy kis fej hagymát, vízen megpároltam, majd 1 kanálnyi olivaolajat öntöttem rá, azután a lencsét.
Közepes lángon kavargattam pár percig, és felengedtem vízzel. (általában 3x-os mennyiségű vizet igényel, és 40 percig fő)
Tettem bele sót, kevés borsikafüvet, és köményt szórtam rá, plusz egy babérlevéllel fűszereztem.
Mikor megpuhult a lencse, szűrővel kiszedtem a lencse nagy részét, és jól lecsöpögtetve egy kiolajozott tepsibe öntöttem. Az edényben maradt sötét masszába beleszórtam a lisztet, átkavartam, és összeforraltam.

A főzelék így hamar készen van.
Ha nem akarok lencsehurkát készíteni, több vízzel engedem fel.
Egy szelet finom kenyérrel már neki is lehet ülni, és elfogyasztani.
Jó étvágyat és jó szerencsét!