Kérdezd a csillagokat - 10.h.a kérdőasztrológiában 1.rész

A 10-es ház: ehhez tartoznak a vizsgák, a siker, terápiák, az állás, hivatás, vállalkozás.


Nézzük akkor a vizsgákat. Normál vizsgát, dolgozatot azt az uralmi bolygók fogják jelölni, röpdolgozatot, stb. ilyeneket az egzaltációs úr. "Sikerült-e, fog-e sikerülni?" ugye ez a kérdés. Előre kérdezésnél, ha korai vagy érvénytelen lesz a képlet, akkor az azt jelenti, hogy nem írják meg. Üresjáratos Holdnál pedig, amit mondtak, hogy hogyan fogják megírni a dolgozatot, vagy milyen lesz a vizsga, olyan lesz.




Hogy áll a kérdező? Ez a következő fontos szempont, mennyit tud vagy tudott a kérdező vagy a gyerek a vizsgára vagy a dolgozatra? A fizikai szignifikátorának a méltósága jobban kell, mint a lelki és akcidentálisan is megnézzük, tehát hogyan tudja magát előadni, ez azt fogja jelenteni, hogy melyik házban van. Jelek, amik ellene dolgoznak a sikernek: ha retrográd a kérdező, az azt jelenti, hogy feledékeny, ha együttáll a Nappal, vagyis kombuszta, akkor figyelmetlen, ha Szaturnusszal van erős recepciója, akkor feledékenység jellemző rá, ha Neptunusszal áll együtt, akkor szétszórtság. Fényszögeknél pedig reménykedik és aztán csalódik az eredményben. Ha a jegy végén áll a szignifikátor, ilyen 25-27 fok után és a jegyváltás után jobb lesz a méltósága, akkor majd lehet javítani az adott eredményen.



Nézzük a vizsgát. Ott a 10-es ház urát nézzük, esszenciális méltóságát, jól sikerül vagy nem. Ha exil vagy fall, tehát romlásban van, akkor bukás van. Illetve dolgozatnál is, ha az a kérdés, hogy "megírjuk-e?", ha exil/ fallba van a 10-es ház ura, akkor nem, nem írják meg.

Recepció a kérdezővel, az fontos a vizsgánál. Ha bármelyik exilbe/ fallba teszi a másikat nézzük akkor mi van. Ha a vizsga teszik exilbe/ fallba, tehát romlásba a kérdezőt, akkor nem jó neki a dolgozat vagy a vizsga, ha a kérdező teszi a vizsgát romlásba, akkor nem érdekli a vizsga, nem megy be esetleg. Tehát két eset van: ha jól áll a kérdező, csak nem érdekli a vizsga, lesz, ami lesz, ha nem áll jól a kérdező jelölője, akkor pedig be sem megy a vizsgára.


A fényszögek azok inkább egyetemi szinten érdekesek, alatta inkább a recepciók. Kvadráttal is át lehet menni, ha erős a recepció, ha viszont oppozíció van a vizsga és a kérdező között, ha erős a recepció mind a két irányba, akkor valami mégsem lesz jó benne, a vizsgaeredményben. Ha nincs recepció, akkor nem is sikerül.


Jól álló vizsga könnyű fényszögekkel, akkor sikerül a vizsga. Ellentmondó jelzéseknél bonyodalmak várhatóak, lehet ez is, az is. Ha az a kérdés, hogy "érdemes-e bemennem vizsgázni?", megnézzük mennyit tud, sikerülhet-e, esetleg a 3-as házát, hogy amit mond, hogy adja elő.

Az állapota-ugye ezt már beszéltük, hogy ha Szaturnusz recepciója van például, akkor fáradékonyság, feledékenység, koncentrációs zavarok  lehetnek.

Vizsga előtt sokszor lebetegednek az emberek ugye a stressztől, az izgalomtól. Meg lehet nézni, hogy találkozik-e a kérdező a 6-os ház urával, tehát belebetegszik-e.




Másik következmény az pedig a pótvizsga, ezek már általában fizetésesek. Tehát érdemes megnézni, hogy lesz-e pótvizsga. Ha távolodik a kérdező a 8-as ház urától, akkor újabb kiadástól nem kell tartani, tehát nem lesz pótvizsga. Ez is egy jel arra, hogy átengedik vagy sikerül. Ez ugye akár általános vagy középiskolában is lehet, hogy évismétlés lesz-e vagy nem, vagy esetleg kell-e valamiből pótvizsgát tennie a nyáron.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése