Kérdezd a csillagokat - 9.h.a kérdőasztrológiában 5.rész



Bezárt jegy, vagy almuten, vagy egzaltációs úr egy adot, mint látjuk mondjuk, hogy az eredeti 9-es házban lenne bezárt jegy az ugye jelenthet másik szakot. Meg az sem mindegy, hogy az iskolának milyen a méltósága, tehát ott is jó, ha jó méltósága van, javul, tehát ezeket is érdemes nézni. 

Ja igen, a diploma is a 9-es ház, azt akartam mondani. A vizsga, államvizsga, szakvizsga az pedig mindig a 10-es ház lesz majd, tehát a vizsgák.



 És volt már ilyen kérdés, azt hiszem facebook-os kérdés volt, mindjárt előkeresem, hogy az államvizsgára kérdezett valaki és azt láttam, hogy az államvizsgája sikerült, de a diplomája nem lesz meg. És akkor így nem értettem és akkor visszakérdeztem, hogy ez hogy lehet, mert én ezt látom a képletben és akkor visszakérdeztem, hogy ez hogy lehet. És akkor mondta, hogy ja hát persze, mert neki még nyelvvizsgát kell tennie a diplomához, tehát ugye ma már más a rendszer, mint régen. Tehát nagyon jól mutatta a képlet, hogy az államvizsga az meglesz, meg is lett, de még nyelvvizsgát is kell tenni, ami még plusz fél év, vagy egy év, ahogy sikerül. Tehát azt láttam, hogy az államvizsgával nincs baj, csak nem értettem, mert ugye a 9-es ház meg azt mutatta, hogy nem lesz meg a diploma és akkor így nem értettem, hogy miért nem lesz meg a diploma. Tehát a diploma az külön van, ha csak a diplomára kérdez, az 9-es ház megint.



Na most a forgatásoknál azért ott mérlegelni kell, tehát nem mindig egyszerű, ezt csak mondom, mert ugye vagy forgatott, vagy nem és erre most nincs szabály. Van, amire van szabály ugye, mint például az árak a 10-es háznál, hogy azok sose forgatottak. Ez a 9-es ház, ez az egyetemi felvételis dolog ez lehet, hogy forgatott, lehet, hogy nem. Meg kell nézni, hogy az eredeti 9-es házat, vagy a forgatottat preferálja-e a szülő, illetve a gyerek. És akkor ebből ki lehet indulni, hogy melyik 9-es házról beszélünk.


Ha mondjuk nem forgatjuk el ezt a 9-es házat és ugye megkérdezzük, hogy sikerül-e a felvételi- ugye azt mondtam, hogy elég, ha recepcióban áll a 9-es ház a kérdezettel, akkor itt mit mondanánk, a Mars az áll-e recepcióban a Szaturnusszal? Tehát a Mars sorában ott van-e  a Szaturnusz? Igen és nem is egyszer, tehát akkor azt mondanánk, hogy bizony ez sikerül. Úgyhogy e szerint kell nézni, bár az érdekes, hogy… és a Vénusz sorában ott van-e a Szaturnusz? Mert azt látjuk, hogy két részes ez a dolog, másik szak is van. Ott nincsen, tehát nem biztos, hogy mind a két szakra, ugye ma már szakokat, tehát amikor én még jártam egyetemre, főiskolára, akkor két szakra felvételiztél és az a két szak úgymond összeforrt, tehát szét se lehetett választani. Tehát magyar tanár és könyvtáros, vagy mit tudom én ilyen-olyan szakokra lehetett menni. Ma már ez nem így van, adod-veszed a szakokat, felveszed-leteszed, elvégzed, kivégzed, hamarabb végzel vele, elhúzod, mit tudom én mit csinálsz, össze-vissza lehet vele variálni. Úgyhogy egyáltalán nem- ezért mondtam, hogy ismerni kell a felvételi rendszert, illetve az oktatási rendszert egy ilyen kérdésnél-, tehát egyáltalán nem biztos, hogy attól, hogy őt felveszik alapjáraton arra az egyetemre, arra a szakra is veszik fel, vagy esetleg mind a két szakra felveszik, amire jelentkezik.



Ha van almuten, egzaltációs úr, vagy bezárt jegy, akkor inkább az lesz a második szak. Tehát a 9-es, 10-es, 11-es ház az inkább másik iskolát jelent, tehát egyik egyetem, másik egyetem, harmadik egyetem. A szakokat ezen belül próbáljuk megállapítani, ha lehet ilyen jelölőkből, hogy bezárt jegy- mint azért mondtam, hogy itt például van, vagy az almutenje- ugye a 9-es háznak az almutenje a Nap lenne, akkor az lenne mondjuk a második szak, lehetne-, vagy egzaltációs úr, ha van. Hát ha egyik sem, akkor bajban vagyunk, de akkor nézelődni kell és vizsgálódni.



Amit még akartam mondani, ugye mondtuk, hogy iskola jó, vagy nem jó az ugye a méltóságtól függ, mondjuk ha ez a Mars az iskola, akkor az milyen, mert nekem meg az nem tetszik?! Ugye az egy exil, tehát most vagy nem létezik a kérdező számára, vagy pedig hát nem igazán jó. És az, hogy milyen házhelyzetben van, tehát milyen ereje van, tehát ugye sarok, követő, vagy hanyatló ez ugye követőházas ez a Mars. 


Úgyhogy ez arra tanulság, hogy valószínűleg, ha általánosságban kérdezzük, mint ahogy te általánosságban kérdezted a Lambertre, hogy megy-e majd egyetemre, akkor az inkább a sima 9-es ház szerintem, mert ott még semmi nincs eldöntve ugye. Tehát sem a szak, sem az, hogy hova megy, csak úgy általában tovább fog-e tanulni. De ha már van egy konkrét elképzelés, hogy ide, vagy oda akar a kislányunk, kisfiúnk felvételizni, gyanítható, hogy ez már az ő 9-es háza lesz, elvégre az ő egyeteme lesz, az ő felvételije lesz és nem úgy általában egy felvételi.



Úgyhogy ezt csak mondom, látod ezért hozok ilyen példákat, mert ezek a legjobbak, amikor  már van visszajelzés, hogy hát itt valószínű, hogy ennyi a nyitja, mert mást nem nagyon látunk, hogy itt bizony forgatunk. Ha nem forgatunk, akkor gyönyörűen fel kellett volna venniük, nem vették fel, tehát ergo ilyenkor biztos, hogy a forgatott érvényesült. És talán ilyenkor azt lehet mondani, hogy ha viszont a forgatott érvényesül és azt látjuk, hogy az első két helyre nem vették fel se ide, se oda, jött a visszajelzés- hát nem tudom, hogy ilyenkor van-e még gyorsan, lehet-e egy harmadikat, de a harmadik- ugye forgatottban az 1. ház az első lehetőség, a 2. ház a második lehetőség, a 3. ház az már egy Mars lenne, amely pedig szeretné a kislányt. Tehát nem tudom mennyire lehet, egy harmadik lehetőséget kell találni, mert ott már felvennék. Úgyhogy csak megmutattam, nem tudom, hogy ez így segített-e valamit, de érdekes, hogy ez egy életből vett példa, hogy mikor kell forgatni, mikor nem. Tehát ez sajnos csak így gyakorlatban derül ki, ugye van, amire van szabály, van, amire nincs és erre nincsen, de láttuk, hogy ez bizony nem elforgatva nem működik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése