Életterületek elemzése 7.h. - párkapcsolat / Johnny Deep

Most Johnny Deppet vegyük példaként, akinek egy nagyon érdekes, színes magánélete van ilyen szempontból. Nézzük meg a 7. házát és akkor utána visszaigazoljuk az életéből.


Johnny Depp egy Ikrek férfi Oroszlán Ascendenssel, az Oroszlánnal szemben a Vízöntő áll, így a 7. ház a Vízöntőben fog kezdődni. A Vízöntőnek a hagyományos ura a Szaturnusz, amely benne is áll a házban és a Vízöntőben is áll, ez azt jelenti, hogy uralmi, ha megnézitek a méltóságokat, még egy uralmi méltósága és egy triplicitása is van. Nagyon erős ez a Szaturnusz, ami azt jelenti, hogy ez a terület is nagyon erős Johnny életében. De ez egy kártevő, plusz retrográd, ez azt jelenti, hogy biztos, hogy nem egyszer fog házasodni. Illetve azt is jelentheti a kártevőség miatt, hogy bizony nem minden kapcsolatából lesz házasság és ez így is van, mert két házassága volt eddig és vagy négy felsorolásra érdemes, élettársi kapcsolata a Wikipédia szerint.






Azért itt jelzi az uralomban lévő bolygó a többet mindenképpen, a retrográdság is többet jelez. Viszont az hogy ezek azért nem tartottak ki végig egyik sem, sőt ezek ilyen pár éves kapcsolatok, az bizony nagyon jelzi a Szaturnuszt, mint kártevő mivoltát, plusz a szinasztriában a Szaturnusz a 7. házban az mindenképpen a párkapcsolat nehezítését jelenti bármilyen jegyben áll. Hogy ha nem is áll jól, pld. romlásban lenne, akkor lehet, hogy meg sem adja a házasságot, egyáltalán nem lesz az illetőnek. De jobbik esetben is lehet ugyan, de elválik előbb-utóbb.

Ez nem egy ilyen fátum, nem úgy kell értelmezni, hogy,”jaj, nekem ilyen szerencsétlen képletem van”. Hanem inkább kicsit magunkba néznünk, és itt viszont jön a lelki oldal, hogy a Szaturnusz egyszerűen azt jelenti ilyenkor, akiknél 7. házban van, hogy azok a nehézségek, kötelességek, kompromisszumok, amik egy párkapcsolattal mindig együtt járnak és mindenki tudja, aki élt párkapcsolatban, az számukra annyira megterhelő egyszerűen, hogy egy idő után nem bírják. Lehet, hogy ezt kivetítik a párjukra, hogy a párjuk leköti őket, a párjuk túl követelőzős, a párjuk korlátozza, megfojtja őket. És egyébként is hideg, rideg, mogorva ember a Szaturnusszal, ezt mind ki lehet vetíteni a társra, de igazából arról szól, hogy azok a kötelességek, felelősségek, feladatok, amiket a Szaturnusz hoz, azt az illető nem bírja felvállalni egy idő után a saját párkapcsolatában. Sok neki, túl sok neki és ezért szokott bekövetkezni a válás, illetve rosszabb esetben létre sem jön a kapcsolat, mert túl nagy nyűggel jár, valahol ezt tudatosan, vagy tudat alatt, de így érzi az illető.


Ha azonban uralomban van, akkor azért javul, jól áll ez a kártevő, akkor is megpróbáltatásokat hoz, de abból legalább lehet elvileg tanulni, hordoz bizonyos tanulságokat. De ha jól áll, akkor azért megadja az esélyt, hogy lehessen párkapcsolat. Viszont a retrográdság mutatja meg, hogy azért ebből több is lehet, a retrográdság az szakaszosságot jelent, azért itt volt két házasság, de egyik sem tartott sokáig.


Nézzük meg, hogyan igazolja vissza az ő élete. 20 évesen vette feleségül Lori Anne Alison sminkest, akivel ’83-ban Los Angelesbe költözött, ’84-88 között már Sherilyn Fenn színésznővel járt. Ez a házasság ugyan három évet kitartott, de közben már egy másik hölggyel élt együtt. Aztán elvált ’86-ban attól az első feleségétől, ’88-89-ben Jennifer Grey-el élt együtt, ’89-93-ban Winona Ryderrel, ’94-98-ig Kate Moss topmodellel és ’98-ban A kilencedik kapu című remek film forgatásán ismerkedett meg Vanessa Paradis modellel, énekes- és színésznővel. Vanessától született egy kislánya és egy kisfia is, 2008-ban elvette Vanessát, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert 2012-ben már be is jelentették, hogy elváltak. Johnny jelenlegi párja Amber Heard, akiről nem sokat tudni, csak hogy ő is színésznő. Ebből is láthatjuk, hogy bizony elég mozgalmas ez a terület számára.



És mi az, amit még bekapcsol a Szaturnusz melyik más háznak az ura? Bizony a 6. házé. Így a munkát, a mindennapi munkát, illetve a munkatársakat is bekapcsolja, láthatjuk, hogy azért általában a munkatársai közül kerültek ki a partnerei. Nem feltétlenül színésznők, volt közöttük sminkes is, modell is, de ebből a körből került ki, akivel a mindennapi munka kapcsán kapcsolatba került, ha úgy vesszük, akkor a 6. ház ura áll a 7. házban, a munkatársak közül kerül ki a párja, vagy élettársa.

Ez a Szaturnuszt nehezen támadja bármi is, (hacsak nem a Mars), a Napjára trigont vet, azt láthatjuk, ez egy közeledő trigon, ami azt jelenti, hogy azért a párkapcsolatai igazából jól hatottak rá (Nap, mint születési uralkodója). Neki nem okoznak akkora problémát, egy kicsit mindig följebb jutott vele, segítséget nyújtanak a pályáján ezek a kapcsolatok. Amennyit Vanessa Paradis-zal való kapcsolatáról olvasott az ember, Vanessa például egy nagyon megértő hátteret nyújtott sokáig. Egyébként Vanessa Paradis Bak, talán nem véletlen, hogy Johnny-t a szaturnuszi emberek vonzották. És bizony nagyon szabadjára engedte, Franciaországban éltek a gyerekekkel és Johnny meg itt-ott, amott, mindenfelé forgatott. Mi így kívülről nem mondhatnánk, hogy rövid pórázon tartotta és mégis valamiért Johnny így érezte, így élte meg. Ott a Szaturnusz, számára már ez is sok volt, vagy maga az, hogy házasságot kötöttek, ilyenkor ez is belejátszhat, hogy az még egy kötést jelent akárhogy is, még ha nem is változik az életmódja tőle, nem biztos, hogy jó neki, hogy ha annyira törvényesítik ezt a kapcsolatot.



De maga a Szaturnusz viszont mire hat ki? Az a Merkúrra és a Vénuszra bizony kvadrátot vet a Bikában. A Merkúr és a Vénusz együtt áll majdnem ugyanazon a fokon, 26° és 27° kerekítve. És ha megnézzük a méltóság táblázatot, akkor azt látjuk, hogy a Merkúr is és a Vénusz is a Szaturnusz terminusában és arculatában van. Ez a ritkábbik eset – van a nagyobb: az uralom és az egzaltációs méltóság –, a három kisebb, pedig: a triplicitás, terminus és arculat. Közülük kettőben, terminusban és arculatban a Szaturnusz uralma alatt vannak, ami jót jelent, mert azt jelenti, hogy bizony tudnak védekezni a Szaturnusz hatása ellen. Nem nyomja le, picit talán gyengíti, de nem számottevően.

És nézzük meg mit jelent ez a Vénusz, ez azért érdekes, mert az bizony magát a karrierjét jelenti, meg a 3. ház, ott az utazás, környezet, kommunikáció, mindenféle lehet. Ez a tanulás is, de a 10. házzal is kapcsolódik, ami a karrierje, ami pedig elég szárnyaló. Ha ez a 1-2-3-4 évig tartó kapcsolatok állandóan lenullázták volna Johnny-t, és a karrierjét, akkor nem itt tartana. De szerencsére, ahogy mondtuk, hogy a jellemére, vagy a saját személyiségére sem hat ki rosszul, így a karrierjét sem rengeti meg alapjaiban, olyan nagyon nem érzi meg ezt a sok partnerváltást. Azért kiemelkedő kasszasikerekben szerepelt, akármilyen fázisában volt éppen az életének.


Nézzük mi az a Merkúr még? A Merkúr pedig a 11. ház, illetve a 2. ház, ami szintén fontos ilyen szempontból, hogy ez a baráti kör is. Illetve a pénze, a saját pénze és azért itt is durva lenne, ha mindig lenullázná ez a Szaturnusz a pénzét. Láthatunk ilyen válásokat magunk körül is, meg Hollywoodban is, amikor az egyik fél mindent visz, a másik meg ott marad egy szál gatyában. Nos, ez nem fenyegeti Johnny-t. Picit mindig persze a pénzügyei bánják egy kicsit ezeket a válásokat, illetve szakításokat, de nem olyan nagyon, hogy ezt annyira megérezné szerencsére, azért anyagilag nem nullázódik le ettől, hogy a Szaturnusz szerencsére nem sújtja le sem a Merkúrt, sem a Vénuszt, sem a karrierje, sem a pénzügyei nem sínylik meg olyan nagyon-nagyon az állandó párkapcsolati váltásait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése