Életterületek elemzése 12.h. - elzártság, szenvedélybetegségek / George Clooney

Elértünk a 12. házhoz, ami az utolsó ház. Sötét ház, hanyatló ház, általában elég sok rosszat kapcsolunk hozzá, így a krónikus betegségeket, elzárt helyeket, kórházat, börtönt, egyéb zárt intézményeket, titkokat, szenvedélybetegségeket, függőségeket. Ugyan ez mind a 12. házhoz tartozik, de azért ne felejtsük el, azért ennek is van „pozitív oldala”, mármint hogy azért ebben benne van az elvonulás, a magány igénye is. Azért fel lehet ezt is pozitívan használni, nem mindenki lesz önsorsrontó és iszákos börtöntöltelék, akinek esetleg erős a 12. háza, vagy köze van erősen a saját 12. házához.
Nézzünk erre egy példát, George Clooney-t, aki azért nem egy börtöntöltelék. Ő is egy sztár elég régóta, hisz már 53 éves.



 Nézzük meg az ő 12. házát. Ez nagyon érdekes, mert egy hollywoodi szupersztárról beszélünk, de ha megnézzük, ő egy Bika Napú, Halak Ascendensű ember és bizony a Jupiter a születési uralkodója, illetve a Halak Ascendensének az uralkodó bolygója a Jupiter és az bizony a 12. ház csúcsán áll, nem is akárhol, a csúcsán.



 
Nos, itt van mindjárt egy „pozitívabb” példa arra, hogy ez nem feltétlenül jelent csak teljesen rosszat, azért nagyon sokan élnek ilyen állásokkal, de ha kiragadjuk, most nem egy bűnöző képletét nézzük, nem egy halálos betegét, nem ezeket a területeit vesszük a 12. háznak. De ha azt nézzük, hogy ott van a születési uralkodója, megnézzük, milyen állapotban van az a Jupiter, annak a Jupiternek van   e gy vegyes triplicitása, azonkívül semmilyen méltósága nincs, az egy peregrin Jupiter.

Nézzük meg, hogy az ura után javul-e vagy romlik. a Vízöntőben áll, így a Szaturnusz lesz az ura, amely Szaturnusz a Bakban áll még a 30°-on kerekítve, ott bizony uralmi méltósága van, hiába kártevő. Azt mondhatnánk, hogy azért az ura javul, nem engedi leromlani ezt a Jupitert. Ez valószínűleg nagy szerencse ilyen szempontból, mert ezért nem a sötétebbik oldalát kapja a 12. háznak. De azért mi az, amit leginkább tudunk róla? Azt, hogy ő bizony nem is Hollywoodban él már jó sok éve. Főleg Olaszországban, a Comó-i tó melletti házában élt, sokáig egyedül, és a legendás kismalacával. Saját bevallása szerint azért: „Néha túl sokat iszom. Szeretek inni, de voltak olyan időszakok az életemben, amikor átléptem a szórakozás határát, és éjszakánként minden ok nélkül ittam. Tehát abbahagyom, amit csinálok” – nyilatkozta a színész még 2012-ben. Az Oscar-jelölt híresség nyíltan beszélt arról is, hogy korábban a kokaint is kipróbálta, de nem tetszett neki: „Nem volt problémám vele. Nem vagyok egy nagy drogos, egyáltalán nem. Semmi esély nincs rá, hogy kiüssem magam.”



Azt látjuk azon kívül, hogy a ház urát nem néztük még – ez a Szaturnusz, csak az előbb más összefüggésben beszéltünk róla, a Vízöntő hagyományos ura a Szaturnusz, amely a Bakban áll, ez azt jelenti, hogy erős terület. Számára ez az elvonultság ez egy nagyon-nagyon fontos terület és kiemelkedően jót tesz neki érdekes módon. Más színésznek az a jó, ha minél közelebb van a húsos fazékhoz, neki bizony nem. Így is megtalálják szerep ajánlatokkal és így is sztár és pénze is van, láthattuk, hogy milyen felhajtást csaptak Velencében a tavaly kötött házasságával kapcsolatban. A brit-libanoni ügyvédnőt, Amal Alamuddint vette el, meglátjuk meddig tart ez a kapcsolat, mert az első feleségével 3 évig voltak, aztán utána kijelentette, hogy nem is akar többet nősülni és gyereket sem szeretne. Gyereke tudtommal azóta sincsen. A 7. háza a Szűzbe esik = változó jegy, több házassága lehetséges.




Viszont ez a Szaturnusz nem csak a 12-es, hanem a 11. háznak is az ura. Ez mit jelent? Hogy ezt a két területet is nagyon erősen összekapcsolja. A 11. ház az a közösségek, barátok, illetve a jótékonykodás háza is. És bizony, titokban teszi ezt – de nagyon erősen kiáll a humanitárius ügyek mellett. Volt már Darfurban, mikor a népirtás történt és az ENSZ-et is felelősségre is vonta, Dél-Szudán függetlensége mellett is kampányolt, aktivistaként a „Not On Our Watch” szervezettel az emberirtások és tömeges áttelepítések ellen lép fel. Dokumentumfilmet is készített Darfurról például és díjat is kapott ilyenekért. Az ENSZ főtitkára 2008-ban kérte fel, hogy segítse a világszervezet nemzetközi békemisszióit. Ezenkívül magánéletében az olaszországi villájában, a Comó-i tónál rendszeresen vendégül lát egész családokat, a barátait, közöttük színészkollégákat is. A barátság és a szövetség az élete sarkalatos pontjai.




Ebből láthatjuk, hogy ő azért úgymond nem a nyilvánosság előtt, de barátkozik és nagyon erősen dolgozik, ez az egyik. A másik, a 12. ház jelentése a tengerentúli területek, ő főleg Afrikában, az afrikai helyzettel kapcsolatban tevékenykedik, vagy az kelti fel a figyelmét. Számára Európából szintén a távolabbi világhoz sorolandó, de Amerikából meg pláne tengerentúlinak számít. Ilyenkor is láthatjuk azért az összefüggést és nem feltétlenül rossz értelemben, hanem hogy ez a két terület nála nagyon erősen összefonódik. Így a barátok is, van neki egy produkciós cége Steven Sondenberggel közösen, és aki látta az esküvőt, ott Cindy Crawfordnak a férje volt a tanúja. Szóval azért elég nagyszámú – itt a Szaturnuszt látjuk, hogy az uralmi – és nagyon kiemelkedő, neves barátai vannak, akik híresek a szakmájukban és azon kívül is.




Úgyhogy ez a két terület neki kiemelkedően jól működik, és az az érdekesség, hogy a színészi karrierje is ebbe kapcsolódik. A Jupiter, ami itt áll a 12. házban, az nem csak a születési uralkodója, hanem bizony a 10. házának az ura is. Itt van az, hogy melyik ház ura melyik házban áll. Nála is összekapcsolódik ebből kifolyólag ő és a hivatása, mivel mind a kettőt a Jupiter jelöli. De ez az egész belefut a 12. házba, illetve a 11-12. ház összefüggésébe. Tengerentúli missziókat csinál és dokumentumfilmet is forgatott 2007-ben Darfurról és ezért díjat is kapott a Béke csúcstalálkozó résztvevőitől, Gorbacsovtól, a Szovjetunió volt elnökétől vehette át a díjat. Egy elég kiemelkedő munkát végez ezen a területen, látjuk, hova fordítja az energiáit? Igazából a saját és a karrierjének az energiáit, azt ő ebbe a missziós ügybe forgatja bele.

Azt is látjuk azért, hogy ezzel a Jupiterrel – most akkor maradjunk annál, meg a Szaturnuszt nézzük – van egy egzaktabb és egy kevésbé egzakt oppozíció. Milyen az a Mars és mennyire támadja vajon ezeket a bolygókat? A Szaturnuszt, azt nem igazán, mert az a Marsnak az egzaltációjában van, a saját jegyében, a Bakban. Azt nem bántja ez a Mars, ezeket a missziós dolgait, meg az elvonultságát, meg a barátokat. De bizony a Jupiter azért már nem áll ilyen jól, mert a Jupiter a Vízöntőben van és ott bizony a Marsnak nincsen méltósága, szóval a Jupiter nem tud védekezni a Mars ellen. Mi ez a Mars, ami támadja az ő elvonultságát – itt most a 12. házról beszélünk – vagy esetleg a tengerentúli misszióit? Az bizony a pénz, a 2. házának az ura a Mars. Ha nincs pénze éppen, akkor kínos, akkor el kell menni pénzt keresni először.


Illetve a 9. ház, amely érdekes, az is a külföld, neki azért a külföld nagyon erőteljesen jelen van az életében, de azt mondhatnánk, hogy azért nem mindig jó előjellel. Ezt nézzük meg, hogy neki a Jupiter a 12. házban van, amit mondtunk, hogy a távoli, tengerentúli országokat jelöli. Ő azért amerikai színész és ehhez képest Európában él, legalábbis nagy részében az évnek. Neki az a tengerentúl, mindig onnan kell nézni, ahonnan a szülött kiindul, ezért fontos neki az a Jupiter a 12. házban, ő bizony másik országban, másik földrészen él. Így is lehet értelmezni a 12. házat. És valószínűleg itt nem a külföld támadja a másik külföldet, ez egy kicsit olyan furcsán jönne ki, bár ki tudja, hanem a jogi dolgok, vagy esetleg egyéb 9. házas tanulás az, ami problémákat okozhat neki, illetve a karrierjében.

És mit olvasunk a felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatban, a 9. házával kapcsolatban, ami támadja az ő Jupiterét, a születési uralkodóját és a karrierjét? Wikipédia: „George a színészi pálya kedvéért otthagyta az egyetemet. 1982-ben egész nyáron – akkor volt 19 éves – dohányt vágott és női cipőket árult, majd elindult Hollywoodban élő nagynénjéhez és elkezdett castingokra járni és aztán először egy hirdetésben szerepelt és utána kezdett csak színészi kurzusba.”

Láthatjuk, hogy itt is a karrier és a tanulás nem annyira függött össze, pontosabban az egyik szinte akadályozta a másikat, és ő bizony nem ment főiskolára és egyetemre (mint Benedict Cumberbatch), hanem helyette elment színészkedni. És ezt talán jól is tette, mert ha végigjárja a főiskoláit, akkor lehet, hogy nem lett volna belőle ekkora színész, vagy másfelé kanyarodik a pályája, vagy túl sok időt elvesz az életéből és túl későn kezdi el a pályáját, mint láthatjuk Benedictnél is.





Lelkileg pedig azt nézzük, hogy ez a Jupiter–Mars szemben állás azért mindenképpen egy felcsattanósabb, vagy veszekedősebb jellemet ad, valószínűleg nagyon kedves ember ezzel a peregrin születési uralkodóval, mert ez egy jóindulatú bolygó, de biztos, hogy mint Bikának is jellemzően vannak azért dührohamai. És akkor nem lát se Istent, se embert, de ezek azért gondolom, aránylag hamar elmúlnak, mert azért ez a Mars sem olyan erős, nem fajulnak végletessé. De ez a magány az ilyen szempontból, vagy az elvonultság neki nagyon fontos és valószínűleg csak azt a hölgyet tudja elviselni, aki ezt megérti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése