2017. március 14., kedd

Nemzetközi π-nap - Albert Einstein születésnapja

1879. március 14-én született a XX.sz. egyik legnagyobb tudósa, születésének napját szerencsésen ötvözték ma már a Nemzetközi "Pi" Nappal.

Einstein Halak Napú, Rák Ascendensű ember, nem is igazán érti az ember elsőre, hogyan is lehetett az elméleti fizika legnagyobb alakja?! Inkább pityergős romantikus regények írójaként lehetne ilyen felálllással elképzelni, nemde? :D





Születési uralkodó Holdja a Nyilasban van, így erős nála első pillantásra a Víz-Tűz túlsúly, ami heves érzelmeket és művészi vénát sejtetne. Emellett a 6.házba esik, vagyis egyrészt a mindennapi munka és rutin létszükséglet volt számára, másrészt a mindennapiban meglátta az egyetemest. Ez a Hold jó, könnyű fényszöget kap a Vénusztól. Igy a peregrin születési uralkodóval a furcsaságai mellett valószínüleg egy kedves, optimista, másokat nem eltipró személyisége volt.

Ám ha megnézzük a képletkontúrt, láthatjuk, hogy erősen kiemelkedik nála a D-i félteke is, amely erősíti a világban való megjelenést, hogy meg akarja magát és az eredményeit mutatni és elsősorban önmagátért, nem másokért.
A Tűz, Víz és Föld elemek hangsúlyosak a képletében, így a Föld elem segítségével a megérzéseit át tudta ültetni tudományos alapokra. Viszont nagyon kevés a Levegő elme, vagyis kapcsolattaremtő képessége és igénye, valószínüleg innen is ered a különcsége és az extrém anekdoták, amik terjednek róla.
A Változó és Kardinális jegyek a kiemeltek nála, kevésbé a Szilárdak, így valószínüleg mindig új és új dolgokba kapott bele, az újdonság izgatta, és szakaszosan dolgozta ki az elméleteit, mert nem szeretett sokáig szöszmötölni eggyel.
Ezt alátámasztja a Kos Merkúrja is, ami szintén a gyors gondolkodást és az újdonság varázsát hozza egy karakterbe.
Ráadásul ez a Merkúr szorosan együttáll a Szaturnusszal a Kosban, amely kártevő elvileg tönkreteszi a Merkúrt.
Ilyenkor valami külső hatás éri a gyermeket amitől furcsán vagy nem teljes egészében tudja kibontakoztatni képességeit, akár otthoni akár iskolai körülmények vagy fizikai dolgok is lehetnek ezek. Hogy nyilvánult ez meg nála?
Pl. Einstein szülei azt hitték, hogy mentálisan retardált a furcsa szokásai és nehézségei miatt az iskolában. Ha ma született volna, Einsteint valószínűleg Asperger-szindrómával diagnosztizálták volna, ami egy enyhe formája az autizmusnak.
(Gondoljunk csak bele, ha teljes egészében ki tudja bontakoztatni magát! :0)
Emellett azonban a Merkúr mellett ott áll a Szerencsepont, plusz az Uránusz is a 3.házában található, ez segítette a zseniális meglátásokat. Ám az biztos, hogy nem a "megszokott" módon gondolkozott! Igy tudta végül is alapjaiban megújítani az elméleti fizikát.
És vajn miért lehetett sikeres a szakmájában is, nemcsak egy elvetélt őrült feltaláló? Az a peregrin Nap a Halakban a X.házban nem lett volna elég ehhez. Ám mivel az MC-je a Halakban van és hagyományos ura a Jupiter a Vízöntőben van, és rendelkezik egy általános triplicitással. Ez már a bőven elég jó kategória ahhoz, hogy sikeres legyen, és 1921-ben megkapja a fizikai Nobel-díjat.
Ehhez talán kellett az is, hogy legyen egy egzaltált Marsa a Bakban. Halak létére, amit akart, azt ki tudta vívni magának vagy a tudományának.
Happy Birthday! Együnk egy pitét Einstein születésnapjára!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése