Életterületek elemzése 3.h. - tanulmányok, kommunikáció / Richard Gere

Véletlenszerűen most éppen Richard Gere horoszkópja került elő. Ki hinné, hogy ez a sármos színész most már 70 éves?

Most akkor megint nem nézünk egyéb általános dolgokat, azt meg lehet nézni, ki lehet egészíteni a tanultak alapján, akit érdekel. Hanem egy házat nézünk, még pedig a 3. házát.

Megnézzük mindig, hogy hol van a házcsúcs, itt az Oroszlánban kezdődik. Ő egyébként egy Szűz férfi, Rák Ascendenssel. 3. háza pedig az Oroszlánban kezdődik, amelyben benne is van a háznak az ura a Nap, az Oroszlán ura, de a második jegyében, a Szűzben, együtt állva a Szaturnusszal. Ez még okozhat problémákat, rögtön látjuk. 






Milyen ez a Nap? Ennek van egy arculata szerencsére, azért valamilyen méltósága van neki. Itt azért mit jelent a 3. ház? Kommunikáció, tanítás, tanulás, közvetlen környezet, szomszédok, kisebb utazások, elég sok mindent jelent, a közvetlen környezetünket és tulajdonképpen az értelmi képességeinket, illetve a kommunikációnkat. Ez azt jelenti, hogy azért van némi spiritusz ebben a területben Richard Gere számára. Eléggé ki tud állni általa fontosnak tartott ügyekért, szószólója tud lenni ügyeknek, például Kína emberjogi dolgainak, vagy akár Tibetnek, vagy ilyesmi, erről híres.
Ami nem is véletlen, mert azért a 9. ház ura a Szaturnusz, egyébként 7-8-9. ház az egybefügg neki, az mind ott áll a 3. házban a 3. ház ura mellett. Ilyen szempontból az ő hite, ami mint tudjuk, buddhista, illetve személyes jó barátja a Dalai Lámának és nagyon küzd olyan dolgokért, amiben ő hisz például az őserdei törzsek megmaradásáért. Ilyen ügyekben ő bizony mindig felszólal, és itt érhetjük tetten a Szaturnuszt. Nézzük meg legelőször is, hogy tönkre teszi-e a Napot. A Nap nem áll a Szaturnusz méltóságában, így a Szaturnusz tönkreteszi ezt a Napot. Igaz a Szaturnusz meg kombuszta, ez mivel jár? Hogy azért egy kicsit úgy nem nézi, hogy mikor hol kellene felszólalni, meg hallatni a hangját, vagy egyéb ilyen problémákat. Például az Oscar-gáláról évekig ki volt tiltva, mert egyszer egy köszönőbeszédében a kínaiak politika jogaiért és szabadságáért állt ki és kezdett tulajdonképpen politikai beszédbe, ami nem megengedett az Oscar-gálán.



Ez főleg a tanulmányokkal is kapcsolatos, például a középiskolai tanulmányokkal. Tudni lehet róla, hogy ugyan elvégezte a siracusai középiskolát, de igazából az maradt meg róla, hogy jól tornázik és trombitál. Nem az, hogy olyan nagyon jól tanult volna. azért itt megint láthatjuk, hogy ennek a Napnak van egy méltósága, elvégezte ezt az iskolát de, azért tönkre is van téve, nem igazán tud kibontakozni, hanyatló házban meg pláne nem.

És ami még érdekes, hogy visszafelé meg a Szaturnusz kombuszta, amit mondtam, 8,5°-on belül áll, a Nap elégeti azt a Szaturnuszt, ami mit jelent? Hogy elveszi az erejét, elveszi a tisztán látását, fél, szorong, aggódik és elvakulttá teszi. A 9. házzal is együtt áll, vagy nem jó helyen, vagy nem jó formában adja elő a politikai, vagy hitbeli meggyőződéseit. De azt is jelenti, hogy elment a massachusettsi főiskolára, filozófia szakra, 9. ház és bizony 2 év után ott hagyta, nem fejezte be végül is a főiskolát.



Látjátok, hogy ez az, amikor két bolygó, úgymond kölcsönösen tönkreteszi egymást. Valahol egyik sem hagyja a másikat tökéletesen kibontakozni.
Ilyenkor főleg a kommunikációról és a 3. házas témákról értekezünk, de ha látjuk, hogy valami más is bejön ide, akkor azt is elemeznünk kell. Azért azt se felejtsük el, hogy a horoszkóp elemei nem önállóak, mindig kapcsolódnak a többihez jó esetben. Itt nem csak a 9. ház ura ez a Szaturnusz, hanem a 7. és a 8. ház ura is, ami bizony azt jelenti, hogy például a házasságai is problémásak – egyrészt kettős jegyben van ez a Szaturnusz, Szűzben változó jegyben. Bizony, két házassága volt már, 4 évig volt Cindy Crawford férje és miután tőle elvált, elvett egy másik, Carey Lowell nevű modellt és színésznőt, akivel 10-11 évig is együtt éltek, de 2 éve szintén elváltak. Bár egy közös fiúk is van. Azért ebből is látjuk, hogy bizony itt ez az úgymond tönkretétel működik. Nem tud tartós eredményeket produkálni sem a Nap, sem a Szaturnusz, mert egymást kölcsönösen fogják, és egymást kölcsönösen lerontják, ezt azért sose felejtsük el.


Az igazság az, hogy meg tudunk változni. Meg tudjuk változtatni magunkat.
Az elménket. a szívünket....és ezért az egész  Univerzum is megváltozik.

Úgyhogy itt a 3. házról nagyjából ennyit lehet mondani. Itt egy érdekes csomópont van ezzel a Szaturnusz–Nap együttállással, amit még sokáig lehetne elemezni, de a lényeg az, hogy látjuk, hogy ez inkább problémás, mint sikeres terület. egy kicsit azért ezzel óvatosnak kellene lennie a színésznek. És ez befolyásolja a 2. házát is, ne felejtsük el, visszahat, mert a Nap a 2. házának is az ura, nem csak a 3. házának. Ez a fajta kommunikáció azért kihat az ő pénzügyeire is, de sajnos az ő pénzügyeit ugyanúgy tönkreteszi akár a 9. ház, akár a 8. ház, vagy a 7. ház uraként a Szaturnusz, a házasságai sem járhattak nagy anyagi haszonnal. A 8. ház eleve a mások pénze, vagy veszteségek, vagy befektetések, amik nem jól sülnek el, illetve a 9. ház, ami egyrészt a külföld, vagy pedig az, hogy nagy pénzekkel támogat akár ilyen mozgalmakat is, vagy pedig a tibetieket. kérdés, hogy ebből neki mi marad utána, itt azért egy elég érdekes 3. ház, azt láthattuk.
És azt se felejtsük el, hogy azért az arculata megmarad annak a Napnak, ha az értelmi képességeket nézzük, akkor ezzel azért nincs különösebb probléma. Inkább itt a kibontakozás, az erő, hogy ha egymást rongálja két bolygó, az nem a méltóságát fogja lerontani soha, nem a képességeit, hanem azt az erőt, amivel ő ezt képviselni tudja. Egy hanyatló házban eleve nem tudja nagy garral képviselni és még egymást is rontják, akadályozzák abban, hogy akár a 3. ház, akár az említett szaturnuszi vagy minimum a 9. ház kibontakozzon. Ezek azért úgy félbe maradt ügyek szoktak lenni nála.


További részletek és megrendelés: Csillagok útján c. asztrológia könyvem

3 megjegyzés:

  1. Egy hűséges olvasóm azzal üldöz több platformon, hogy Richard Gere-nek nem ez a horoszkópja, hanem más. Igenám de csak egy C-besorolású adatot tudott felmutatni, ami azt jelenti, hogy "nincs eredeti forrás, nem megbízható adat" - úgyhogy amig valaki nem hoz egy hitelesített (AA-besorolású) adatot, addig sajnos ezeket nem tudom figyelembe venni.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a válasz kedves Eszter !

    A facebokon láttam egy R.Gree radixot: Rák 13 fok 20 perc

    VálaszTörlés