Kérdezd a csillagokat - 7.h.a kérdőasztrológiában 3.rész

Amit még akartam mondani, ugye két jelölőnk is van az Ascendens urára, főleg az Ascendens ura meg a Hold. Na most a fizikai igényt jelzi az Ascendens ura, tehát ezek azok az igények, hogy például nem akar egyedül aludni, nem akar egyedül nyaralni menni, kell akivel gyereket nevelhet, vagy aki elviszi a gyereket az iskolába, érted. Szóval ez így most nagyon szét van szedve, az életben ez nem válik ennyire szét, de érted, hogy mire gondolok. Tehát magyarán, akivel együtt akar élni fizikailag a nap 24 órájában. 



Ha pedig a Holdnak van rá szüksége, tehát holdi kapcsolat van, akkor az egy lelki igényt fog jelenteni. Tehát ott inkább azt, hogy szeressenek, védjenek, pátyolgassanak, lelkizzenek velem, stb. És ez oda-vissza is ugyanezt jelenti, tehát ugye nagyon nem mindegy, hogy mivel kapcsolódik a másik jelölője, mert ha a fizikai jelölőmet szeretné, akkor ugyanez az érvényes, hogy ez az együtt akar élni veled magyarán. Míg ha „csak a lelkedet” akarja, akkor leginkább pátyolgatást akar és nem biztos, hogy ez annyira fog ám működni a mindennapokban.





Hát nézzünk  példát rá. Arról volt szó, hogy a kérdező bele akar menni egy ilyen kis entyem-pentyembe (hölgy), de hát van neki párja is, férje vagy nem tudom mije és hát hogy kiderül-e, lebuknak-e ugye, ez volt a kérdés. 
Na most az az igazság, hogy csak így tette fel, hogy „bele menjek-e, meg kiderül-e”. Erre mondtam, hogy ez kevés. Tehát erre mindig figyelmeztetett a mi tanárnőnk is, hogy sokat kell kérdezni, ne elégedjünk meg 1-2 mondatos odavetett kérdésekkel, mert nem értjük a hátteret. Én például ebből a kérdésből abszolút nem értettem, hogy neki van férje is és így ugye elmehet az elemzés nagyon. És ez az, amit mondtam, hogy általában amire kérdez, az lesz a 7-es ház, de nem mindig. Tehát extrém esetekben bizony lehet más is. 


Visszakanyarodnék oda, hogy mi van, hogyha a párkapcsolatban külön- ezt az elején vettük is, hogy ha kártevő jelenti a 7-es házat az bizony nem jó. 

A Szaturnusszal egy rideg, hideg, mogorva embert ad, tehát itt minden ex egy kicsit azért effelé hajaz, általában ezt be is igazolják. Valószínűleg nem véletlen, mert azért lett ex, mert nem jönnek ki és nem túl kedvesek éppen. 

A Mars pedig erőszakos vonásokat ad egy partnernél. Na most, ha ez az 1-es házra igaz, tehát a kérdezőre, akkor nem ennyire negatív a megítélése, akkor a Szaturnusz ugye azt jelenti, mint a lányodnál a vizsgáknál, hogy fáradt, ki van fáradva, ki van égve, minden baja van, a Mars pedig azt jelenti, hogy éppen valamiért kicsit dühös, haragszik, fel van indulva. Tehát ez a hölgy egy kissé dühösebb típus, a férjuram pedig ugye, mint Szaturnusz eléggé mogorva, elzárkózó, hideg, rideg, tehát nem véletlen, hogy a nőci mást keres. 



Na most itt az a lényeg még, hogy ha biztos, hogy a 7-es házzal jön össze és az most tök mindegy, hogy az egy szerető vagy kicsoda, vagy hányadik a sorban, akkor azért az egy hosszabb kapcsolat lesz. Tehát az egy normál kapcsolat lesz valamilyen szinten, lehet hogy titokban, lehet, hogy nem titokban, de az bizony eltart egy ideig. 

Ha az 5-ös házzal jön össze, akkor meg azt jelenti, hogy egyéjszakás kaland, se több, se kevesebb, vigyázni kell. 

Na most, ha ilyen van viszont, ami mondom hát nem gyakran, de nekem is már kétszer-háromszor volt ilyen képletem, amikor ugye valami tök más iránt érdeklődik az illető, tök más valaki iránt, akiről nem nagyon tudjuk megmondani, hogy hova kapcsoljuk, de látjuk, hogy történik közöttük valami, akkor lehet az, hogy nem tudod megmondani, hogy igazából mi lesz ebből a kapcsolatból. Rendes kapcsolat nem igazán, mert nem 7-es házas, egy éjszakás kalandnál hát nem azt mondom, hogy több, de kicsit másabb, mert akkor ugye 5-ös ház lenne, tehát az is egy egyértelmű dolog. Ez valahol a kettő között lesz, ebben érdemes gondolkodni ilyenkor.

 Tehát ha együttállással találkozik azzal az illetővel, akit nagyon akar, akkor ugye valami fog történni, akkor ergo lefekszenek párszor egymással, aztán kérdés, hogy ez meddig tart. Ha meg hát nem tudnak találkozni, akkor ugye marad a plátói szerelem esetleg rosszabb esetben, vagy jobb esetben kérdés honnan nézzük, ezek azért bonyolultabb dolgok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése