Kérdezd a csillagokat! - 6.h. a kérdőasztrológiában 4.rész

Na, most mi az oka a betegségnek? Vagy mi idézte elő?


Azt meg lehet nézni például a Hold utolsó fényszögéből. Ez például lehet egy balesetnél is érdekes, mert ugye a balesetek is ide tartoznak ugye, a hatos házhoz. Tehát mit tudom én, autóbalesetnél figyelmetlenség, vagy fáradtság, vagy egyszerűen legyengülés, mondjuk egy immunrendszernél, vagy megfázott, teszem azt, ha a Hold a Szaturnusszal volt mondjuk fényszögben. 

Tehát mondjuk ilyeneket úgy ki lehet kapizsgálni belőle. Illetve, hogy a hatos ház ura milyen házakat ural még, vagy milyen bolygókkal van recepciója, és azoknak az életterületei. Tehát, hogy honnan fejlődött ki, vagy honnan szerezte a betegséget. Tehát mit tudom én, ha külföldön fertőződött meg, akkor a kilences házzal lesz kapcsolata, ha ez fontos. 

Annyira egyébként ezt már nem szokták annyira firtatni, legfeljebb mi nézzük meg kíváncsiságból, mert aki már beteg, az leszarja általában, hogy honnan szerezte, csak gyógyuljon meg általában. 

Na, most a kombusztaság az nem okoz betegséget, ez is fontos. Hát, kivétel, hogyha a Nap az a hatos ház ura, vagy a nyolcas ház ura. 

Na, most, ha a hatos házban bezárt jegy van, ilyen is lehet, akkor több baja is van, tehát az azt jelenti, hogy többféle betegsége is van. Lehetséges, hogy nem tud róla, ugye a bezárt jegy általában rejtett dolgokat takar. Ilyenkor meg kell kérdezni, hogy a kérdezővel van-e recepciója a bezárt jegy urának. Ha van akkor tud róla, ha nincs recepció, akkor fogalma nincs róla, hogy még ez is a problémája. 

Itt van az, amit lehet, hogy már említettem, hogy érdekes dolog, főleg nőknél, hogy ha az ötös-hatos ház ura egy jegyben kezdődik, ugyanabban a jegyben, akkor lehet nőgyógyászati probléma. És ez például lehet meddőségnek is az oka, ha terméketlen vagy közepesen termékeny jegyekkel van kapcsolatban az ötös-hatos ház ura. Ugye ezt a gyereknél is vettük. Esetleg, hogyha van az ötös-hatos ház ura között vagy azzal kapcsolatban valami fényátvitel, akkor ott lehetett valami külső ártalom is. Ez mondjuk ritka, én mondjuk nem láttam ilyen képletet, tehát ezt csak mondom, hogy elvileg ezt jelenti. 


Na, most a hatos házban is állhatnak bolygók, és ugye alapjáraton nem ezt nézzük csak az urát, de a bolygók maguk, azok – tehát itt láttad – hogyha jegyekben vannak, akkor testtájakat jelentenek, de a bolygók maguk szerveket jelentenek, inkább. Tehát azt is érdemes nézni. Nem olyan ördöngösség, ugye a Nap az a szív, a keringés, a Merkúr az mindenféle csöves dolog a testben, tehát így a belek, az erek, stb., a Vénusz az a belső elválasztású mirigyek, a vese, a kötőszövet, a Mars az ugye a nemi szervek, az orr, a gyulladások, a láz. 

Tehát az fontos, hogy ha a Mars van például a hatos házban, vagy kapcsolatban van vele, az általában lázat jelent, illetve baktériumos fertőzést jelent. Ha viszont az Uránusz van ott, és ezért ilyenkor használjuk a transzcendens bolygókat, akkor az már vírusfertőzés. Tehát ez egy ilyen érdekes dolog, ez kikristályosodott az évek folyamán, hogy el lehet különíteni a kettőt. A Szaturnusz az ugye a fogak, térd, csontok, az ízületek, a Jupiter pedig a máj szokott lenni, de a vérnyomás és a vér is. Tehát erre figyelni kell, hogy amíg a testben van a vér, addig az a Jupiter alá tartozik, a kiömlő vér, az a Mars. Tehát, ha magas méltóságban van például a Jupiter, és a hatos házzal kapcsolatban persze csak, uralomban, egzaltációban, akkor az magas vérnyomást jelent. Mármint, hogy kórosan magas vérnyomást. Ha pedig ugye exilben vagy fallban, akkor az pedig kórosan alacsony. Ha ugye változó jegyben, az a legrosszabb, mert akkor ugye ugrál. 



Ezekkel például jól be lehet lőni adott esetben problémákat. Minden bolygónál egyébként is, ha egzaltációban vagy uralomban van, tehát a hatos háznál és valami szervet jelent, az a szerv általában túlműködik, ha pedig exilben vagy fallban akkor, akkor pedig alulműködik. Hát, ezt például pajzsmirigynél lehet jól utolérni, vagy ilyen belső elválasztású mirigyeknél, vagy például ugye a vérnyomásnál. 

Na, most itt a Nap és a Hold az ugyanúgy szemet is jelent, tehát a szemeket is jelenti, ugye mint az egyetemes egészségügyi asztrológiában. Tudjuk, a férfinek a jobb szeme a Nap, bal szeme a Hold, a nőknél pont fordítva, a jobb szem a Hold és a bal szem a Nap. Ennyit kell róla tudni.

Az egyéb érzékszervi gondoknál érdekes módon szerepet játszhat a hármas ház is, főként mozgásszervi gondoknál. Ugye a mozgás a hármas ház, vagy kommunikáció, ugye az ilyen panaszoknál a hatos-hármas háznak is lehet kapcsolata, vagy érdemes megnézni.

folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése