Kérdezd a csillagokat! - 4.h. a kérdőasztrológiában 1.rész

A 4-es ház az ingatlanokat ugye és helyeket jelent alapjáraton, úgyhogy azt fogjuk főleg venni. Az ingatlan minőségét azt ugye mindig a 4-es ház ura jelöli, hogy új vagy régi vagy felújítandó ezt az esszenciális méltóságok és romlások mutatják. Ugye a recepciók pedig azt, hogy mennyire fogják szeretni egymást. Nagyon fontos, hogy milyen célra veszünk lakást, tehát magunknak, nyaralónak, gyereknek, vállalkozáshoz mondjuk valami helyiséget, mert ugye mindez a 4-es házhoz tartozik . És azért a 4-es ház is ritkán forog emiatt csak hogy ha valakinek mit tudom én "a testvérem el tudja-e adni a házát?", de ha én veszek egy házat a testvéremnek, akkor az a sima 4-es ház lesz.





Na ilyenkor nézzük meg, hogy mik a negatív jelek, amikor biztos, hogy ne vegyük meg azt a lakást és ezen majd itt végig is ellenőrizzük. Ha az ingatlan romlásban van, exil vagy fall. Ez ugye itt nem, még olyan necces, ez elmegy, a peregrin. Még ilyenkor megnézzük azért a peregrin-nél, hogy az ura után javul-e. Javul, van egy arculata, tehát javul. Igen, egyrészt, másrészt ugye jóindulatú bolygó, tehát az már eleve egy javulást jelent, hogy egy Jupiter az ura. Tehát ez itt nem olyan vészes. Ne legyen sújtott ugye, vagyis hát az a negatívja, hogy ha sújtott. Tehát retrográd, kombuszta, kártevővel való konjukció, oppozíció vagy kvadrát. 




Ha az aszcendens ura, vagy a Hold exil-be vagy fall-ba teszi az ingatlant- kivéve ugye, ha nem magának veszi-, tehát itt van az, hogy ugye nem csak az, hogy mennyire szeretik egymást, hanem hogy nem utasítja-e el ezt a lakást valamiért a kedves kérdező, de itt nem. Tehát lehet, hogy annyira nem tetszik neki, de nem is mondja azt, hogy na ide aztán én nem jönnék, ha fizetnének se. 

És ugyanez, hogy az ingatlan teszi-e exil-be vagy fall-ba az aszcendens urát vagy a Holdat? Mert ugye ez meg az, hogy valamiért neki kényelmetlenséget okoz ez az ingatlan. Na itt jön az aztán, amit mindig előszedünk a vásárlásoknál, hogy ha az ingatlan oppozícióba, vagy recepció nélküli kvadrátba kerül az aszcendens urával, a Holddal, a 2-es ház csúcsával vagy urával, vagy a Szerencseponttal. Na most itt egyszerűsíteni lehet, meg kell nézni, hogy egyáltalán kerül- e bármibe, kvadrátba, vagy oppozícióba, mert ha nem akkor hála a jó Istennek nem kell végig nézni ezt a sort. Nem kerül és a Szerencseponttal sem, mert egymás melletti jegyekben vannak.

Na de ugye egy lakásnak van ára is és akkor itt nézzük meg, hogy ez az ár milyen lenne a lakáshoz képest! A lakáshoz képest az ár az magas, mert ugye két méltósága is van, triplicitása és arculata van. Így van, tehát egy peregrin lakásért ugye ez egy kicsit sok. 

De ugyanúgy meg kell nézni ezt az ár-érték arányt. És akkor ilyenkor jön, hogy ugyanezt az árral is végig játsszuk, hogy az ár teszi-e exil-be vagy fall-ba az aszcendens urát, vagy a Holdat, vagy a 2-es ház urát. Tehát magyarán hogy a megvétele nem teszi-e tönkre a kedves kérdezőt. Tehát itt már az árat nézzük. Az aszcendens urát exil-be teszi, tehát az nem túl jó ugye. Mert ugye a negatív jeleknél mit keresünk mindig? Ez minden vásárlásra igaz a mobiltelefontól az autón át a lakásig bármire, hogy a negatív jelekből elég egy is. A pozitív jelekből meg az a jó, ha minél több van. Tehát itt ugye egyet találtunk. Tehát azért bogarásszuk végig ezt a sort, hogy találunk-e egyáltalán negatív jelet, mert akkor már érdemes elgondolkozni rajta, hogy nem érdemes megvenni. Tehát az ár teszi exil-be vagy fall-ba az aszcendens urát.

Aztán még megnézzük, hogy ha az ár oppozícióba vagy kvadrátba kerül ugyanígy az aszcendens urával, a Holddal, a 2-es házcsúcs urával, a 2-es házcsúccsal vagy a Szerencseponttal. Ez minden vásárlásnál így van, úgyhogy mondom ezt egy ilyen listába ki lehet írni és akkor mindenhova érvényes. Kerül-e valamivel kvadrátba vagy oppozícióba? Nem kerül. Szerencseponttal sem, mert azzal maximum szextil lehetne, de az meg nem áll fent. Na most ilyenkor, ha recepciós kvadrátba kerül, akkor az még áthidalható. Tehát ilyenkor van az, hogy nincs rá elég pénze, de akkor hitelt vesz fel vagy valami. 

Na tehát itt azért egyet találtunk, hogy valamiért ez az ár ez azért őt exil-be teszi. Tehát neki nem tesz jót, ami hát azért sem olyan jó, mert azért ez a Jupiter a 8-as ház urának nem is az almutenje, hanem az egzaltációs ura, tehát valószínűleg itt valami hitel vagy kiadás lehet. Illetve ilyenkor meg lehet nézni ugye, hogy van-e rá pénze, mennyi pénze van ennek a hölgynek, a 2-es ház. Hát nincs valami sok, tehát egy minimál pénze van, úgyhogy ahhoz képest valószínűleg egy kicsit erős ez az ár.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése