2016. szeptember 5., hétfő

A házak dinamikai felosztása (akcidentális erő)

Follow my blog with Bloglovin
Nagyon fontos még a házak dinamikai felosztása. 
 Dinamikában megnéztük, hogy vannak kardinális jegyek, fix jegyek és változó jegyek. Ugyanez megvan a házakban is, ezt hívjuk akcidentális méltóságnak. Vannak a sarokházak, amik kicsit analógok a kardinális jegyekkel, nem ugyanazok, ne tévesszük össze, csak analóg a hatásában. Vannak a követő házak és vannak a hanyatló házak.

A sarokházak a legerősebbek, méghozzá abban a sorrendben, hogy 1., 10., 7. és 4. házak, az ide kerülő bolygók nagyon erősen hatnak, úgymond szem előtt vannak, most akár jóindulatú bolygók, akár rosszindulatúak, úgyhogy ez is nagyon sokat elárul, hogy valaki a kártevőit tartja úgymond a sarokházakban, vagy a jótevő bolygókat, melyik tud jobban érvényesülni.
Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 


A sarkalatos vagy sarokházaknál (1., 4., 7., 10. ház) a sors dinamikája érvényesül. A szülött mindenképp olyan helyzetekbe kerül, ahol szem előtt van, ahol a sors határozott, dinamikus lépések, megtételére, akár kezdeményezésre szólítja fel. Mindennapokban megnyilvánuló dolgokat jelöl. Fontos dolgokat bíznak rá, jelentősebb feladatokat. Siker, nyilvánosság, karrier, külvilág. Ugyanis, ha egy sarokházba kerül egy bolygó, akkor az azt jelenti, hogy 100%-san meg tud nyilvánulni.
Az a méltóság, amiről beszéltünk az előző fejezetben a bolygóknál, az esszenciális méltósága a bolygónak, az az ötféle méltóságot, (az uralom, az egzaltáció, a triplicitás, a terminus vagy az arculat), azt milyen százalékban tudja megvalósítani. Ha sarokházba kerül, akkor 100%-san, ha követő házba, akkor csak 50%-s-an, ha pedig hanyatló házba kerül, akkor csak 25%-an, de ez azt jelenti, hogy szinte semmi, egy hanyatló házas bolygó az soha nem ura a helyzetnek és ki kell várni a dolgokat, azzal cselekedni nem lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése