Házurak


Mely bolygók melyik házakhoz tartoznak a hagyomány szerint?

Ígértem, hogy erről is lesz egy melléklet, hogy értsétek, hogy amikor a családi kapcsolatokat tárgyaljuk, miért az apa lesz mindig a 4-es ház és az anya a 10-es ház. És ezt legalábbis a hagyományos szemlélet szerint nem fogjuk cserélgetni, mert akkor igazából elmosódnak a szerepek, és nem tudjuk megmondani, hogy most akkor kit és kivel nézünk össze.


Miért is? Mert a régiek bolygókat is rendeltek az egyes házakhoz, méghozzá a káldeusi sorrend szerint, amelynek megvolt a maga logikája. Hogy néz ki a káldeusi sorrend? Ez egy bolygósebességi sorrend, azon alapul, hogy a napi átlagsebességük milyen a bolygóknak. A Holdtól indul a Szaturnuszig bezárólag (aztán újraindul a sorozat). A sorrend: Hold, Merkúr, Nap, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz. Úgyhogy ezért lett a Szaturnusz a kapuk, a határok őre, mert az volt az utolsó szabad szemmel látható bolygó.



Ha azt nézzük, hogy akkor az Ascendenshez mit rendeljünk, oda a Szaturnuszt rakták, mert a Szaturnusz, mint a kapu őre és az Ascendens pedig az a kapu, amelyen keresztül mi belépünk ebbe a világba, megszületünk, azt jelzi az Ascendens pontja, így lett a Szaturnusz hozzárendelve.




Utána jövünk visszafelé szépen a káldeusi sorrendben. A 2. házhoz így a Jupiter került, amely teljesen rendben is van, az a bőség, a javak, a minket támogató dolgoknak a jelölője a Jupiter, ez mind a 2-es házhoz tartozik.

A 3-as ház a Marsot kapta, amelyet mi már csak általában gondolkodással azonosítjuk, de igazából a 3-as ház, ahol először elindul az ember kisebb utazásokra, mindenképpen kell hozzá egyfajta aktivitás, amelyet a Mars fog biztosítani nekünk, hogy egyáltalán kimozduljunk.

És így jött a 4-es házhoz a Nap. A Nap az apának az esszenciális jelölője, hagyományos analógiák szerint. Ezért van az, hogy a 4-es házra jut a Nap, a 4-es ház fogja az apát jelölni mindenképpen és a gyökereket, a származást.

Továbbmenve a következő a Vénusz. A Vénusz az az 5-ös házhoz tartozik. A szórakozás, az életöröm, a szerelem, a szex az mind a vénuszi analógiák.

Aztán a 6-os házhoz a Merkúrt rendelték, mert az a szolgák háza volt régen és a Merkúr, mint a szolgák jelölője, modern értelemben a lóti-futi emberek helye, és ezért a Merkúr a 6-os ház „ura”, ill. annak a jelölője.

A 7-es házhoz Hold került, amely a mindenkori társat jelképezi. Ebben lehet egyfajta patriarchális vonulatot felfedezni. Miután általában férfiak művelték az asztrológiát, logikus, hogy a feleség került ide, mint 7-es ház a Holdként. Manapság ez már nem ennyire nyilvánvaló.





A Holddal véget ér a káldeusi sorrend. 12 házunk van, de csak 7 ősbolygónk. Szóval újra kezdődik ez a sor, ezért van az, hogy a 8-as házra megint a Szaturnusz jut, amely megint egy kapu, nem véletlenül. Az Ascendensnél belépünk az életbe, a 8-as háznál meg kilépünk az életből, az a halál háza. Ezért elsősorban a halál háza, és ne akarjunk bele mindenféle egyéb oda nem való dolgokat tuszkolni. Ez a veszteség, a halál háza, itt lépünk ki az életből.
Tovább menve megint a káldeusi sorrend szerint a következő bolygó a Jupiter, ami a 9-es házhoz tartozik. Ez már a 2. házzal analóg a bőségben, de ez már nem anyagi, hanem a szellemi bőségről szól, a hitről, az erkölcsről, a jogrendiségről.

A Jupiter után jön a Mars, amely a 10-es ház. Ez az anya háza, de nem a Mars miatt, hanem azért, mert szemben van a 4-es házzal és az mindenképpen az apa háza lett. Az anya nem volt annyira fontos ilyen szempontból a régebbi korokban. És ez a Mars viszont, mint hivatás és életcél megint arról szól, hogy ki kell verekednünk a helyünket a világban.

A Mars után a Nap jön, az a 11-es háznak lesz a jelölője, a 11-es házhoz tartozik. Az pedig a pártfogók, a segítők, illetve főleg a mecenatúra, a mecénásoknak a háza volt régen, és a Nap, mint tekintély személy abszolút megtestesítette a mecénásoknak a témakörét. Azért azok nem senkik voltak, hanem mindenképpen tekintélyes, vagyonos emberek.

A következő a 12-es ház, arra pedig marad újfent a Vénusz. Itt ugyan nem ér végig egészen a káldeusi sorrend. De a Vénusz marad a 12. házra, amely az 5-ös házzal ellentétben, ami az életörömöket jelezte, ez miután sötét ház, ez a „sötét Vénusz” lesz, az életörömöknek az eltorzulása. Ezért idetartoznak a szenvedélybetegségek, titkolt szerelmek, erkölcstelen dolgok, amelyek az életörömből fakadnak, de rossz véget érnek.

---------------

Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 

2 megjegyzés:

  1. Eszter, ez egy rendkívül jó, és tömör összefoglalása a káldeusi házrendszernek. Köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. :) Örülök, hogy tetszik és hasznosnak találtad!

    VálaszTörlés